Hírek Kiemelt Térség

Földeáknak is van már műfüves pályája

Komoly fejlesztések zajlanak a településen, ahol az iskola melletti új pálya után hamarosan sportcsarnok is épül. Lázár János azt kérte az igazgatótól és a polgármestertől, teremtsék meg a lehetőségét, hogy tanítási időn kívül bárki használhassa, aki sportolni szeretne.

– Óriási öröm számunkra hogy bővült az iskola sportolási lehetősége, sajnos nagyon kicsi tornateremmel rendelkezünk, és 70 testnevelés órát kell elhelyezni egy hét alatt – emelte ki a műfüves pálya átadóján Tóth Imre, a földeáki Návay Lajos Általános Iskola igazgatója.

Az intézménybe most mintegy 270 gyermek jár, a műfüves pálya után pedig hamarosan egy sportcsarnok is épül 700 millió forintból, ami még jobban megkönnyíti majd a testnevelési órák megtartását.

Sőt, nem csak azt, a térség országgyűlési képviselője szerint ugyanis a választókerület több településén, Magyarcsanádon, Székkutason, Kiszomboron, vagy épp Csanádpalotán már jól látszik, milyen jó lehetőség a közösségi élet fejlődéséhez egy-egy hasonló beruházás.

– Azt kértem a polgármester úrtól és az igazgató úrtól, hogy teremtsék meg annak a lehetőségét, hogy délután, az esti órákban a földeáki fiatalok, öregfiúk is tudják használni szervezett keretek között ezt a pályát. – fogalmazott Lázár János.

A képviselő hozzátette, Földeákon híresen régi és jó iskola működik, a kormánynak az a terve, a választókerületnek pedig az érdeke, hogy ez hosszú távon így maradjon. Ehhez viszont arra van szükség, hogy a gyerekek jól érezzék magukat az iskolában, és a szülők elégedettek legyenek. Ezért kezdtek bele az intézmény teljes felújításába és a sportfejlesztésekbe.

navigate_before
navigate_next

Kis-Rigó László, Szeged-Csanádi megyéspüspök, az MLSZ Csongrád Megyei Igazgatóságának társadalmi elnöke kiemelte, három alapvető szempont szükséges a minőségi élethez: lelki egészség, szellemi egészség, és fizikai egészség. Ezeket elődeink nagyon jól tudták, a mai korban ezt sok minden veszélyezteti. Földeák viszont most a fizikai egészség megőrzése érdekében tett előre egy komoly lépést.

Az MLSZ megyei igazgatóságának elnöke arra emlékezett vissza, hogy néhány évvel ezelőtt még aggódott, hogy a földeáki felnőtt csapat kiesett a megye II. osztályból, ám azóta nagyon jó eredményeket érnek el.

– Nem is az a nagyszerű siker, hogy visszakerült a felnőtt csapat a megye II. osztályba, hanem az, hogy rengeteg gyerek focizik Földeákon. Nem csak a sporttal ismerkedik meg, hanem a közösséggel, együtt vannak, együtt élik meg a jót és a rosszat. Mi szolgálhatná jobban ennek a településnek az érdekeit, mint ha közösségi teret adunk át ezeknek a gyerekeknek? – vetette fel Nógrádi Tibor.

Az új műfüves pálya az MLSZ támogatásával 32 millió forintból valósult meg, az önkormányzat 10 százalék önerőt biztosított a fejlesztéshez.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.