Belföld Hírek

Az LMP sem öleli a keblére a pártalapító Márki-Zayt

Megint beárazták a vásárhelyi városvezetőt. Az ökopárt új társelnök-frakcióvezetője szerint Márki-Zay a baloldal stratégiáját követi, amikor egy masszát akar gyúrni az ellenzékből, ami viszont életképtelen konstrukció.

Ezt a hetet sem ússza meg politikai koki nélkül (I. Pártalapító) Márki-Zay Péter. A helyi közéleti boszorkányüldözést csúcsra járató városvezető ráérő idejében(?) hetek, sőt, hónapok óta lebegteti egy új, ellenzéki párt/mozgalom idei megalapítását (mások mellett Botka Lászlóval és Hadházy Ákossal), ám éppen az ellenzéki táborból érkeznek a soros lesújtó kritikák. Mint ismeretes, Márki-Zay többször kinyilatkoztatta, véleménye szerint szükség van egy új ellenzéki formációra, emellett pedig teljes összefogásra, és aki ebből kimarad, az: áruló.

Mások ezt nem egészen így látják, és akkor még finoman fogalmaztunk.

A celeb polgi országos politikai ambícióiról korábban lesajnálóan nyilatkozott Böcskei Balázs, az ismert balliberális politológus, az IDEA Intézet igazgatója, Barabás Richárd, a Párbeszéd szóvivője, majd a volt LMP-s közgazdász, Róna Péter – Márki-Zay egyik zászlóbontogató show-ja, az augusztus 19-i kormányekéző kerekasztal résztvevője is. Legutóbb egy ismert és népszerű ellenzéki ikontól, Puzsér Róberttől érkezett a kioktatás, miszerint a vásárhelyi városvezető politikai fellángolása „egy tizenöt éves kamaszfiú lelkületét, és világlátását tükrözi”, értsd: „az az osztálytársnőm, aki nem smárol velem, mind kurva”.

Kedden kiderült, az LMP sem öleli keblére Márki-Zayt, legalábbis ezt mondta a Magyar Hírlapnak Keresztes László Lóránt, a párt új társelnök-frakcióvezetője. A napilap többek között arról kérdezte, a megújuló LMP el tudja-e képzelni az együttműködést a vásárhelyi polgármester alapítandó formációjával, mire a honatya úgy reagált: Márki-Zay elképzelései nem tűnnek koherensnek, ráadásul koncepciója a baloldal életképtelen stratégiájára emlékeztet, amennyiben egy masszát gyúrna az ellenzékből…

Egyszóval: az LMP is beárazta a vásárhelyi városvezetőt. Nem egészen három hét alatt ez már legalább az ötödik leoltás a nyilvánosságban, ami – valljuk be – gombócból is sok.

„Én mindenkinek a véleményét szívesen meghallgatom, de Márki-Zay elképzeléseiről nem tudott bennem koherens kép kialakulni. Egyelőre minden, amit tőle hallottam az, hogy mindenhol egy jelöltet kell kiállítani a Fidesszel szemben. Ez a baloldal állandó stratégiája, hogy gyúrjunk az ellenzékből egy masszát, ami egy életképtelen konstrukció. Ha az az egy jelölt nem hiteles, nem tud egy kormánypárti szavazónak valódi alternatívát felkínálni, bukásra van ítélve” – pöccintette odébb ezúttal a társelnök-frakcióvezető Márki-Zay Péter összefogósdiját.

Emlékezetes, a Budapest főpolgármesterségét megcélzó Puzsér is hasonlóan nyilatkozott a „mestertervről”, miszerint az úgynevezett nagy összefogásról „momentán mindössze két információnk van […]: 1. tartalmazza Márki-Zay Pétert, 2. akit nem tartalmaz, az áruló”.

Böcskei Balázs pedig azt ajánlotta Márki-Zaynak, mivel Hódmezővásárhelyen eddig szinte semmi eredményt nem tud felmutatni, szerencsésebb lenne, ha inkább a helyi ügyekre koncentrálna, minthogy „a józsefvárosi választástól a szurikátaügyig mindenről van véleménye”.

Borítókép: MTI-fotó/Máthé Zoltán

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.