Kiemelt Makó színes

Tóth István szerint, nem szabad feladni

Tovább folytatódtak a Hagymafesztivál szombati napján is a Vállalkozói Sziget pódiumbeszélgetései. Tóth István, a Váll-Ker Kft. ügyvezetője a céltudatosság, a kitartás és a reklámozás fontosságát emelte ki.

– Az összetartó csapat rendkívül lényeges, azonban önmagában nem elégséges egy sikeres vállalkozáshoz – hívta fel a figyelmet a vele folytatott beszélgetésben Tóth István. Makó egyik legsikeresebb vállalkozásának, a Váll-Ker Kft.-nek az ügyvezetője saját tapasztalatait osztotta meg szombat délután a közönséggel. – Mindig célokra van szükség és ehhez kitartó munkára. Közben, a nehézségek ellenére sem szabad feladni az elhatározásainkat és a felmerülő problémákra keresni kell a megoldásokat. Emellett nem elég valamit kitalálni és jól végezni, azt be is kell mutatni másoknak, tehát a reklámozás elengedhetetlen – tanácsolta a város díszpolgára, aki kifejezte, külön öröm számára, hogy épp 2018-ban, a vállalkozók éveként meghirdetett esztendőben kapta meg ezt a kitüntető elismerést.

Az általa irányított cég 1992-ben kezdte meg a működését, ami rövid időn belül óriási technikai fejlődésen ment keresztül. – Mostanra rendkívül korszerű gépekkel történik a kandallóink gyártása, ahol lehet, már robottechnikát alkalmazunk. A termékeink megkövetelik az állandó innovációt, ez elengedhetetlen ahhoz is, hogy a piacon versenyképesek tudjunk maradni az árainkkal és megfeleljünk a kihívásoknak – elemzett az ügyvezető, aki hozzátette, a pályázati lehetőségeket is folyamatosan figyelni kell és élni az általuk nyújtotta lehetőségekkel.

A fejlesztések viszont felvethetik a munkaerő csökkentés kérdését. Tóth István ezzel kapcsolatban elmondta, erről nincs szó, inkább a foglalkoztatottak képzettségében történt pozitív változás, és ma már kimondottan jó szakemberekre van szükség ezen a területen. Szerencsére olyan összetartó és jó gárdája van a Váll-Ker Kft.-nek, ahol mindenki fél szóból érti a másikat és nyitottan állnak a változások elé. Erre szükség is van, hisz ahogyan megtudtuk, a legújabb trendek már megkövetelik, hogy a kandallókat például híradástechnikai eszközökkel is lehessen üzemeltetni. – Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a jövőben nem kell majd hazamenni a begyújtáshoz, hanem elegendő lesz egy telefonhívás az eszközre és a beprogramozott hőmérsékletű szoba vár bennünket, mire hazaérünk – tekintett előre Tóth István, aki azonban a jelenben is minden lakásba javasolja kandallóikat, mert azok nem csak esztétikusak, hanem nagyon praktikusak is és jó fűtő hatásfokkal rendelkeznek.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.