Kiemelt Makó színes

Ima-kavics üzent a görögkatolikus diákoknak

Ma reggel Szent Liturgia keretében kértek áldást a most kezdődött tanévre a makói görögkatolikus családok. Biró István parókus megáldotta a gyerekek tolltartóját és iskolatáskáját a templomban. A délelőttöt a plébánia kertjében közös játékkal és kézműves foglalkozással folytatódott, ahol ima-kavicsokat is festettek a fiatalok.

A makói görögkatolikus híveknél évek óta szép hagyomány, hogy a tanév kezdetén egy közös szertartás keretében kérnek áldást az előttük álló időszakra. – Egy mozgalmas és tartalmas nyári szüneten vagyunk túl. Sikerült ismét egy olyan tábort szerveznünk, amely összekovácsolta a gyerekeket és hasznos elfoglaltságot biztosított számukra. Most az egyházi év és az iskola kezdetén jó újra együtt lenni, meghatározni a kereteket és lelkiekben is felkészülni a ránk váró feladatokra és kihívásokra – mondta Biró István, a helyi görögkatolikusok vezetője, aki a közeljövő eseményeiről is örömmel számolt be. – Október 1-jén közös virrasztást tartunk a római katolikusokkal városunkért és közösségeinkért, majd 12.-én harmadik alkalommal ad koncertet a Szent Efrém férfikar templomunkban, ezúttal a Lautitia Kóruscsaláddal együtt. Ez a különleges zenei élmény vezeti majd be a 14.-ei Búcsúi Szent Liturgiánkat – tájékoztatott Biró atya.

Tőle tudjuk, hogy Makón már száznál több görögkatolikus hittanos van a város különböző általános iskoláiban, de tervezik a középiskolások megszólítását is. – Formálódik az együttműködés a MAFIA- val. Szeretnénk a fiatalokat érdeklő témákban közös programokat és beszélgetéseket szervezni. A kisebbeknek pedig havonta játékos foglalkozásokat tartani – lelkesedett az atya, hasonlóan a jelenlévő kisdiákokhoz. – Már nagyon várom a kézműveskedést. A nyári táborban is volt festéses feladat és igazán tetszett. Most ima-kavicsot fogunk készíteni és már tudom, hogy az enyémet lila színnel fogom díszíteni – avatott be terveibe Horváth Boglárka, a SZIGNUM harmadikos tanulója. Szereti ezt a közösséget és sok barátja van itt, erről számolt be Erdélyi-Rácz Virág is. – Én is elhoztam a tolltartómat, hogy eredményes legyen az idei tanévem is. Jó tanuló vagyok, de a felső tagozatban biztosan több munka vár ránk – vélekedett a Kálvin Téri Református Iskola ötödikes tanulója. Ebben és minden másban is bizonyára segítségére lesz az a kis kavics, amit ma közösen készítettek el a gyerekek, és amit mindenki saját ízlése szerint díszíthetett. A különleges tárgy egy kis verssel üzent is a diákoknak:”Csak tegyél a párnádra és hagyj napközben rajta. Mikor este aludni mész és lefekszel az ágyra, megkoppint a kicsi kő és emlékezni fogsz: kelj fel és mondd el az esti imát. Mikor imád befejezted, csak dobj le a földre, én egész éjjel ott leszek, és ha kell, segítek. Másnap reggel, mikor felkelsz, Jaj! Majd belém botlasz. Így majd újra emlékeztetlek, imádkozz, mielőtt útra kelsz.”

navigate_before
navigate_next

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.