Hírek Kiemelt Makó

160 éve osztják meg reményüket

Közel 300 diákkal kezdte meg 28. tanévét a makói Szent István Egyházi általános Iskola és Kollégium. A Boldogasszony Iskolanővérek több mint másfél évszázaddal ezelőtt érkezett Magyarországra.

1858-ban hat bajor iskolanővér érkezett Magyarországra, ezután jött létre a Boldogasszony Iskolanővérek magyar tartománya. Makón a rend a kommunista diktatúra végével, 1991-ben kezdhette meg újra az oktatást, a Szent István Egyházi általános Iskola és Kollégiumban.

A SZIGNUM idei mottója a bátorság lett, a rend magyar tartományfőnöknője szerint ez az erény a 160 éves jubileumhoz is erősen kapcsolódik, mert annak idején erre is szüksége volt a Magyarországra érkező iskolanővéreknek, hogy elhagyják saját otthonukat, kultúrájukat azért, hogy itt teljesíthessenek missziót.

– A tanévnyitó arra is alkalmat ad, hogy befogadjuk a gyerekeket, egyrészt a nyár után, másrészről az elsősöket, hogy ők is megérezzék, hogy egy közösséghez fognak tartozni. Ez a tanévnyitó mindig a közösség ünnepe is, egymásért vagyunk itt, egymás fejlődéséért, hogy otthon érezzük magunkat jobban a világban – tudtuk meg Lobmayer Judit nővértől.

Az iskola nemrég kinevezett igazgatója kiemelte, idén közel 300 diákjuk van, köszönhetően annak, hogy ebben az évben jóval több első osztályos iratkozott be, mint korábban. Tóth Ákos szerint ez jól mutatja a tanárok és Makó város polgárainak az iskola iránti elkötelezettségét. Az intézmény célja elsősorban, hogy azokat a készségeket, amik a 21. század kihívásaira válaszolnak, elkezdjék kialakítani. Ilyen például a kritikus gondolkodás, a csapatban való dolgozás, vagy az önálló vélemény megfogalmazása.

– Egyházi szempontból viszonylag könnyű dolgunk van, hiszen a mi hitünk alapja az evangélium, és az a két évezredes hagyomány, amit elődeink ránk hagytak. Ennek a szellemében szeretnénk nevelni a diákjainkat, ebben segít minket a Boldogasszony Iskolanővérek rendjének pedagógiai kultúrája – fogalmazott az igazgató.

Az intézmény szentmiséjén és tanévnyitó ünnepségén részt vett Farkas Éva Erzsébet polgármester is.

navigate_before
navigate_next

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.