Hírek Kiemelt Makó

Változatos programok várták a városrész lakóit a Patai téren

A mai napon tartották meg a Patai téri városrésznapot: bemutatók, koncertek, aszfaltrajzverseny és bűvészműsor is várta a látogatókat, de a zsíros kenyér sem maradt el.

A Makói Magán Zeneiskola Ifjúsági Fúvószenekarának jóvoltából térzenével vette kezdetét a városrésznap délután két órakor. Megnyílt az ugrálóvár és a Mesekert is, a Ma-fi-a pedig kézműves foglalkozással várta a gyerekeket. Egy bohóc lufikat is hajtogatott a legkisebbeknek, a Hagymaház munkatársai pedig színes mintákat festettek a gyerekek arcára. A rendezvényen részt vettek az Egészségfejlesztési Iroda munkatársai, illetve jelen volt a Család és KarrierPONT is. 

navigate_before
navigate_next

Tűzoltósági, rendőrségi és mentő bemutatót is tartottak, de a sportok kedvelői is találtak maguknak programot. Fellépett Sztojkó Mihály, a Vackor zenekar, a Betonpillangók, az aszfaltrajzversennyel egy időben pedig sportbemutatók vették kezdetüket. Rónai Dániel gitárjátékát is élvezhette a közönség, a kicsiket pedig Varga Norbert mozgatta meg egy színjátszós feladattal a Honvéd program keretében. A Forgatós Táncegyüttes Fürbe Lábak csoportja pedig igazi táncházzá varázsolta a színpad előtti teret.

– Nemcsak szív- és sebészdoktor Dr. Hadik György, hanem a városrész lakóinak is orvosa, mégpedig a lelki orvosa. Képviseli őket mindenütt, minden alkalommal, mind a képviselő-testületi üléseken, és minden egyes programon, amit ezúton is szívből szeretnék megköszönni neki! – fogalmazott köszöntőjében Farkas Éva Erzsébet polgármester. A városrész képviselője beszédében kiemelte: úgy érzi, egyre magasabb színvonalon rendezik meg a városrésznapokat, és ennek oka, hogy a rendezvény fellépői egyre nagyobb elismerésekben részesülnek, példaként említette a Forgatós Táncegyüttest is, akik az idén is több díjat kaptak.

A köszöntő után kihirdették az aszfaltrajzverseny nyerteseit, 19 órától pedig Szűcs Balázs bűvész kápráztatta el a közönséget, majd roma dalok következtek Patály Róbert és Simon Zsolt előadásában, az estet pedig Luigi zárta zenés műsorával. A rendezvény az “Értékközvetítés a Makó-térségi közösségekben” című EFOP1.5.3-16-2017-00037 számú projekt keretében valósult meg. 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.