Változatos programok várták a városrész lakóit a Patai téren
A mai napon tartották meg a Patai téri városrésznapot: bemutatók, koncertek, aszfaltrajzverseny és bűvészműsor is várta a látogatókat, de a zsíros kenyér sem maradt el. A Makói Magán Zeneiskola Ifjúsági Fúvószenekarának jóvoltából térzenével vette kezdetét a városrésznap délután két órakor. Megnyílt az ugrálóvár és a Mesekert is, a Ma-fi-a pedig kézműves foglalkozással várta a gyerekeket. Egy bohóc lufikat is hajtogatott a legkisebbeknek, a Hagymaház munkatársai pedig színes mintákat festettek a…
Afgán migráns az Amszterdamban késelő terrorista
Azonosították azt a férfit, aki két embert megsebesített késsel tegnap Amszterdam fő vasúti pályaudvarán – írja az Origo. Kiderült, hogy egy német tartózkodási engedéllyel rendelkező, 19 éves afgán. Mindkét férfi, akiket megtámadott, amerikai. A rendőrség szerint az afgán terrorista véletlenszerűen választotta ki áldozatait. Előkapta a kését, és megpróbálta leszúrni a környékén sétáló embereket. A pályaudvaron rengeteg rendőr szokott lenni, így volt ez pénteken is: pillanatok alatt lezárták az állomást, és…
Vízitúra a makói mérnök emlékére
A makói önkormányzat és a Szirbik Miklós Egyesület első alkalommal szervezte meg a makói születésű mérnökről elnevezett emléktúrát. Hajnal Antal 1838-ban született Makón. A világhírű mérnök egyik legfontosabb munkája a fiumei (mai nevén Rijeka) tengeri kikötő tervezése és megépítése. Születésének 180. évfordulója van idén, tegnap az emléktábláját koszorúzták meg, ma pedig a Maroson eveztek a tiszteletére Apátfalva és Makó között. Szekeres Ferenc apátfalvi polgármestertől megtudtuk, az önkormányzatnak 12 túrakenuja van,…
Varga Mihály: Nincs értelme tárgyalni ezzel az Európai Bizottsággal
Mindenkit pozitív értelemben lepett meg a második negyedéves kedvező adat, amivel dobogósok vagyunk az Európai Unióban – mondta Varga Mihály az Origónak adott interjújában. A pénzügyminiszter szólt arról is, hogy az eredményszemléletű hiány nincsen veszélyben, a Pénzügyminisztérium továbbra is 2,4 százalékos hiánycél teljesülésével számol. Varga Mihály szerint nem biztos, hogy ezzel az összetételű Európai Bizottsággal van értelme a tárgyalásoknak a következő uniós ciklus költségvetéséről, mivel a 2019-es választások után új…
Két iráni és két afgán Röszkénél
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba négy migráns Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket. A rendőrök tegnap 20 óra 45 perckor két iráni, öt perccel később két afgán férfit tartóztattak fel Röszke külterületén. A határsértők sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni. A rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően az illegális migránsokat visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz – közölte a police.hu.  
Szijjártó: Franciaország az Európai Unió egységét fenyegeti
Szijjártó Péter határozottan visszautasította a francia fenyegetőzést, hogy vonjanak meg európai uniós forrásokat a közösség “nem szolidáris” tagországaitól. A külgazdasági és külügyminiszter a Die Presse című osztrák újság szombati számában megjelent interjúban úgy fogalmazott, Franciaország az Európai Unió egységét fenyegeti ezzel. Magyarország a legteljesebb mértékben szolidáris, több mint egymilliárd eurót költött az Európai Unió külső határainak védelmére. Ha nem tette volna, további százezrek özönlöttek volna be az EU-ba – jelentette…
A Vándorszínészek nyerte az Arany Aphroditét
A Vándorszínészek című magyar alkotás nyerte a várnai nemzetközi filmfesztivál fődíját, az Arany Aphroditét – közölte a Magyar Nemzeti Filmalap. Sándor Pál műve egy maroknyi csepűrágó megható és szórakoztató története, Martinovics Dorina, Mohai Tamás, ifjabb Vidnyánszky Attila, Nagy-Kálózy Eszter, Gáspár Sándor, Hegedűs D. Géza és Rudolf Péter szereplésével készült. A Bolgár Filmközpont szervezésében idén 26. alkalommal rendezték meg a Love is Folly, azaz a Szerelem bolondság című fesztivált, a szerelmes…
Családi napot szervezett a Csurgó Hagyományőrző Néptánccsoport
Tavaly ősszel alakult meg a Királyhegyesi Csurgó Hagyományőrző Néptánccsoport. Ez, a tanévkezdés és a közösség építésének alkalmából családi napot szervezetek a településen. Bemutatkoztak a leendő első osztályosok és a néptánccsoport is. Családi napot rendeztek Királyhegyesen a helyi iskola, vállalkozók, az önkormányzat és a Csurgó Hagyományőrző Néptánccsoport által. Fülöp Boglárka néptáncpedagógus elárulta, a rendezvény egy nem hivatalos évnyitó is volt, de a családi programok, a vetélkedők és a játékok sem maradhattak…
Felújított egészségházat avattak Székkutason
Az átadóról posztolt videót közösségi oldalára a térség országgyűlési képviselője. Lázár János célja, hogy dohányfüstmentes Magyarország legyen. – Átadtuk az új egészségházat Székkutason. Bakos Attila doktor Úrtól megtudtam, hogy itt is nagyon sokan szenvednek a dohányzás miatt kialakult betegségekben. Az a személyes célom, hogy Magyarország legyen füstmentes és dohányzásmentes ország. Az a kérdés, hogy ez mikortól valósítható meg. – írta Facebook posztjában Lázár János.  Az új Egészségház megépüléséhez az önkormányzat 40…
800 ezerbe kerülhet a roma időközi választás
A sok induló jelölt és a választók megnövekedett regisztrációja miatt az önkormányzattól kapott támogatás több mint felét elviszi a vasárnapi választás. – Nem arra adta a nemzetiségi önkormányzatnak a pénzt a város, hogy kidobják az ablakon – háborodott fel Czirbus Gábor, amikor kiderült, hogy mennyibe is fog kerülni a feloszlatás miatti új választás. Mint korábban beszámoltunk róla, Gyémánt Mihály és Dömötör József kezdeményezésére néhány hónappal ezelőtt feloszlatta magát a makói…
Csalók küldenek a NAV nevében hamis emaileket
Csalók küldenek a NAV nevében hamis elektronikus leveleket, hogy adó-visszatérítésre hivatkozva személyes ügyféladatokat szerezzenek meg – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-vel. A NAV arra kér mindenkit, hogy ne adják meg személyes adataikat, mert az ebből származó károkért nem vállalnak felelősséget. A közlemény szerint az emailekből az ügyfeleket egy hivatkozásra kattintva vezetik át egy oldalra, ahol személyes adatai mellett bankkártyaadatokat is kérnek a csalók. A NAV soha…
56 millióból készült el apátfalvi csapadék-és belvízvezető hálózat
Befejeződött az apátfalvi Kereszt utcában (köz), a Nagyköz utcában és a Kossuth Lajos utcában a nyílt-zárt bel- és csapadékvíz-elvezető hálózat építése. A projekt keretében az 56 millió forintos Európai Uniós támogatásból épített bel-és csapadékvíz elvezető rendszerek hossza összesen 1281 folyóméter. A beruházásnak köszönhetően 113 (612 millió értékű) ingatlan előtt válik megoldottá a vízelvezetés, ahol (házanként átlagosan 3 lakót számítva) majd 340-en élnek. A fejlesztés során a Kereszt utcában (köz), a…
Jó reggelt, Makó!
Bográcsozás során ismerkedtek a JAG-os gólyák, új könyvtár is várja a diákokat a nyáron megújult Galamb iskolában, Hajnal Antalra emlékeztek Makón – ezekről is olvashat mai hírösszefoglalónkban! A József Attila Gimnáziumban már hatodik éve, hogy gólyatábort szerveznek a leendő ötödik és kilencedik osztályosok számára. Ez idén sem volt másképpen: termet festettek, várost fedeztek fel és közös főzésre is sor került pénteken. Több felújítás zajlott, illetve jelenleg is zajlik a Galamb…