Hírek Kiemelt Makó

50 ezer forint telefonszámlával tartozik két roma nemzetiségi önkormányzatos

Augusztus 31-el le kell zárja a költségvetését a makói Roma Nemzetiségi Önkormányzat, ám rendkívüli testületi ülést kellett összehívni, két tagjának kintlévőségei miatt.

Az elmúlt hetekben több testületi ülést is kellett tartania a nemzetiségi önkormányzatnak, legutóbb ma is, csak így derült ki, hogy Gyémánt Mihály és Dömötör József több tízezer forintnyi telefonszámlával tartozik.

– Hivatali telefonja van Gyémánt Mihálynak és Dömötör Józsefnek, ennek van egy átlagos kerete. Amit ezen felül telefonálnak azt nekik kell kifizetni, ez kettejüknek körülbelül 50 ezer forintos tétel – tájékoztatta portálunkat Gilingerné Ráday Krisztina elnök.

Ez mintegy három hónap alatt felhalmozódott tartozás, az összegről minden hónapban kaptak kimutatást a roma önkormányzattól, ám a számlákat nem fizették be. Most már azonban muszáj lesz, egy összegben, mert az önkormányzat költségvetését augusztus 31-el le kell zárni az időközi választás miatt, hogy a gazdálkodást rendben át tudják adni a következő testületnek.

Gyémánt Mihály mintegy 44 ezer forinttal, Dömötör József pedig körülbelül 7 ezer forinttal tartozik. A makói Roma Nemzetiségi Önkormányzat mindkét tagja újraindul a tisztségért a hétvégi időközi választáson. A testületi ülésen mindketten elismerték a tartozást, és ígéretet tettek a fizetésre. Arról nem esett szó, hogy ezt korábban miért nem tették meg.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.