Lázár: az európai identitás alapjai támadás alatt állnak
Több százan vettek részt a Szent István király és az államalapítás tiszteletére rendezett ünnepségen Makón. A térség országgyűlési képviselője szerint ki kell mondani, hogy Magyarország szuverenitásának megvédése nem pusztán jog, hanem a Szent István által ránk ruházott kötelesség is. A nemzetközi fúvószenekari találkozóra érkezett zenekarok felvonulása nyitotta meg a városi ünnepséget az államalapítás ünnepén Makón. A megemlékezésen Farkas Éva Erzsébet polgármester jubileumi diplomákat is átadott Antal Györgyné Horváth Jolánnak, Kovács…
A Google is kitűzte a magyar zászlót
A keresőóriás is megemlékezik Szent Istvánról kezdőlapján. Nem ez az első alkalom, hogy a Google megemlékezik egy híresebb magyar eseményről vagy személyről, többek között 2016-ban, október 23-án is ünnepi logóval kedveskedett a Google a magyar felhasználóknak, de a Rubik-kocka feltalálásának negyvenedik évfordulóját is megünnepelte. A mai napon pedig egy lobogó magyar zászló üdvözölte a felhasználókat.   Borítókép: google.hu
Koszorúzással és ünnepi szentmisével emlékeztek meg Kiszomboron
A megemlékezés a Szent István-szobornál kezdődött, ahol az államalapító tiszteletére elhelyezték a megjelentek koszorúikat, virágaikat, ezt követően ünnepi szentmisét tartottak a településen. A koszorúzáson Lázár János, a térség országgyűlési képviselője is részt vett. Elsőként Lázár János országgyűlési képviselő, ezt követően pedig Szegvári Ernőné polgármester és a képviselő-testület tagjai helyezték el koszorúikat Kiszombor Nagyközség Önkormányzata nevében, a Kiszombori Roma Nemzetiségi Önkormányzatot Bakos Tamás képviselte. A Kiszombor Nagyboldogasszony Római Katolikus Plébánia képviseletében…
Térzene fogadta az ünnepi szentmisére érkezőket Makón
A szlovéniai Ave Orkester dallamai várták az augusztus 20-ai szentmise résztvevőit a makói Szent István Király templomnál. A búcsús ünnepi alkalom főcelebránsa Bene Tamás őscsanádi plébános volt. Szent István király tiszteletére szentelték fel a makói belvárosi katolikus templomot. Ezért az államalapítás napja egyben a közösség búcsúja is, amelyre ünnepi szentmisével emlékeztek. – A földrajzi közelség, a történelmi szálak és Szent Gellért személye összeköti egyházmegyéinket – köszöntötte a makói egyházközség vezetője,…
Az amerikai külügyminiszter jókívánságait fejezte ki az ünnep alkalmából
Mike Pompeo amerikai külügyminiszter az Amerikai Egyesült Államok nevében jókívánságait fejezte ki a magyar népnek Szent István ünnepe alkalmából a budapesti amerikai nagykövetség Facebook-oldalán hétfőn. Magyarország az Egyesült Államok közeli barátja és szövetségese. Az Egyesült Államok kormánya nagyra értékeli az együttműködést számos fontos kérdésben, így például a védelempolitika, a regionális európai biztonság és az energia-diverzifikáció terén – olvasható az üzenetben. “Mélységesen tiszteljük Magyarország gazdag történelmét, kultúráját és hagyományait, és hálásak…
Karriercsúcs: Fucsovics negyvenedik a férfi tenisz-világranglistán
Fucsovics Márton karriercsúccsal a 40. helyen álló a férfi teniszezők legfrissebb, hétfőn kiadott világranglistáján. A legjobb magyar játékos nyolc helyet javított azzal, hogy a múlt héten Cincinnatiben két győzelemmel a nyolcaddöntőig jutott, ahol a háromszoros Grand Slam-bajnok svájci Stan Wawrinka állította meg. Fucsovics a héten Winston-Salemben lép pályára a jövő hétfőn kezdődő US Open előtt, s első ellenfele a visszalépett olasz Paolo Lorenzi (94.) helyett Guido Andreozzi (118.) lesz. Ha…
Lázár: ne csak ezer év múltunk, ezer év jövőnk is legyen
A térség országgyűlési képviselője szerint a dicsőség nem a politikusé, a cselekvés felelőssége azonban igen. A választóktól kapott bizalommal pedig élni és nem visszaélni kell, hogy jobbá tehessük az országot. Jánosi Szabolcs szentmiséjével kezdődött az ünnepség Apátfalván a Szent Mihály Római Katolikus Templomban. A plébános példabeszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy Szent István felismerte, a pogányság hosszútávon nem tartható a magyarság fennmaradásához, a kereszténység az a támasz, amire rá…
Áder: Nincs módunk középszerűnek lenni
Magyarországnak ragaszkodnia kell ahhoz a nyugati kultúrához, amelyhez Szent István királyunk a sorsunkat kötötte – mondta augusztus 20-ai ünnepi beszédében Áder János államfő.  A köztársasági elnök a honvéd tisztek avatásán hétfőn Márai Sándor szavaira emlékeztetett: “Magyarország csak a minőség igényével élhet és maradhat fenn az új Európában; nincs módunk középszerűnek lenni”.  Az államfő a honvédekhez szólva azt mondta: hazánk békéje és biztonsága csak Európa békéjében és biztonságában teremthető meg. Hazánk…
Kutyapánik az augusztus 20-i tűzijáték idején
Az ünnepi tűzijáték hang és fényhatással jár. Az Orpheus Állatvédő Egyesület tapasztalata az, hogy az állatokra a tűzijáték sokkhatásként hat, amitől elszökhetnek, de az ijedt kutya / macska félelemből támadhat / harapást is okozhat. Seres Zoltán egyesületi vezető javaslata az, hogy az állatok számára a durrogás idejére a gazdik biztosítsanak zárt, hangtól tompított helyet. Megelőző intézkedésekkel a kóborrá váló állatok számát csökkenthetjük, illetve a felelős állattartást segíthetjük elő. Négy jó…
Húsvágó bárddal támadt volt feleségére és annak párjára a muszlim férfi
A “sikeres” merkeli integráció újabb megnyilvánulása zajlott le a németországi Kerpenben, ahol egy muszlim – török származású – férfi egy húsdaraboló bárddal rontott neki volt feleségének, és a nő új párjának. A támadó mindkét áldozatot súlyosan megsebesítette, a férfit életveszélyesen. Utóbbit mentőhelikopterrel szállították kórházba – írja az Origo. A támadó muszlim férfi megvárta, amíg volt felesége és új párja kijön a kerpeni szupermarketből és akkor támadt a párra a húsvágó…
Magyarország születésnapja
Augusztus 20. államalapító Szent István király ünnepe, nemzeti ünnep, Magyarország hivatalos állami ünnepe, egyben az új kenyér ünnepe. Augusztus 20. az egyik legrégibb magyar ünnepnap, Szent István király napja, a keresztény magyar államalapítás, a magyar állam ezeréves folytonosságának emléknapja. Uralkodása idején István még augusztus 15-ét, Nagyboldogasszony napját avatta ünneppé, akkorra hívta össze Fehérvárra a királyi tanácsot és tartott törvénynapot. Élete végén a beteg király ezen a napon ajánlotta fel az…
Jó reggelt, Makó!
Kiállítás nyílt a művésztelep alkotóinak munkáiból, előállították a kukákat gyújtogató férfit, újabb díjat vehet át a Forgatós Táncegyüttes, Lenhardt Bélát köszöntöttük a hét embereként – ezekről is olvashat mai hírösszefoglalónkban! A József Attila Múzeumban nyílt kiállítás a XI. Natura Marosmenti Művésztelep résztvevőinek munkáiból tegnap délután. Az idei művésztelepen 15 alkotó vett részt, a téma a „gyűrű” volt. Mint Karsai Ildikó elmondta: nemcsak közös alkotóműhely, szellemi találkozás helyszíne is a művésztelep.…