Hírek Kiemelt Makó

A múlt és jelen találkozik a Makovecz-könyvtárban

Nem meglepő, hogy a Natura Marosmenti Művésztelep alkotói egy-egy épületet, intézményt lemásolják vagy újraalkotják a vásznon. László Dánielt az egykori József Attila Városi Könyvtár ihlette meg és festette le – ez a kép került most Makóra, amely a Makovecz-épületben kap majd helyet.

Feledy Balázs művészeti író hívta fel a figyelmet arra, hogy László Dániel művész lefestette a régi bibliotékát belülről. Szikszai Zsuzsanna, a József Attila Városi Könyvtár és Múzeum igazgatója a sajtóval is közölte az örömteli hírt: múlt héten – jelképes összegért – megérkezett Makóra az egykori könyvtárról készült mű, amelynek méltó helye a Deák Ferenc utcai, Makovecz-könyvtárban lesz. Azonban nem kell 2019-ig várni, hogy meg lehessen nézni a festményt, hiszen jelenleg a múzeumban állították ki az alkotást.

– A művész kétszer járt Makón, a Natura Marosmenti Művésztelepen vendégeskedett a városunkban és az idő alatt festette meg a könyvtár belsejét. 2013 óta feledésbe merült, de a tavalyi évben hívta fel a figyelmünk Feledy Balázs, aki szerint a Makovecz-épületben lenne a helye a festménynek – fogalmazott az igazgató.

László Dániel képének köszönhetően a jelen és a múlt találkozik majd a bibliotékában. Galamb Katalin, a könyvtár igazgatóhelyettese elárulta: örül, hogy az új épületbe kerülhet az alkotás, amely felidézi majd a látogatókban is a régi szép időket.

– Érzelmileg nagyon sokat jelent ez a kép nem csak könyvtárosként, aki kötődött az épülethez. Picit többet is mond számomra a színek és a kompozíció által. Benne van a művészi szabadság és a felfogás is, illetve jól látható az az árnyjáték is, amit mi nap mint nap megtapasztalhattunk – tette hozzá az igazgatóhelyettes.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.