Kiemelt színes

Koltay Gábor szerint tudnunk kell képek között különbséget tenni

A Katedra Plusz szabadtéri beszélgetés vendége Koltay Gábor Balázs Béla-díjas rendező volt, amelyet Varga Márta, az alapítvány kuratóriumi tagja vezetett le a Korona földszinti teraszán. A rendező a Forgatós Táncegyüttes által kötődik a városhoz. Mint elmondta, fontosnak tartja, hogy az idei Művészetek Katedrája kurzusai között szerepel a vizuális kultúra mesterkurzus is.

Bár többször járt már Makón Koltay Gábor rendező, még nem ismerte meg annyira a várost, amennyire szerette volna. A Balázs Béla-díjas direktor egyik kedvence épülete a Bérpalota, de a Makovecz-építmények is a szíve csücskei. A művészeteket kedvelő Koltaynak egy egész falnyi könyve van magyarországi városok történelméről, így Makóról is.

Koltay Gábort jó barátság köti Doktor Lászlóhoz, a Forgatós Táncegyüttes művészeti vezetőjéhez. Már több produkció által közösen tudtak dolgozni, legutóbb a Trianon című rockoperát állították együtt össze, de jelenleg is folynak a munkálatok egy újabb darab miatt. Elmondta: Doktor Lászlót az különbözteti meg a többi koreográfustól, hogy színházban is tud gondolkozni.

navigate_before
navigate_next

Művészetek Katedrája kurzusai között szerepel a vizuális kultúra mesterkurzus is: úgy véli, fontos, hogy képek és képek között különbséget tudjanak tenni az emberek a mindennapi rohanó világban. Hozzátette, erről főleg a tévékben kéne nagyobb hangsúlyt fektetni, mivel könyveket, újságokat egyre kevesebben olvasnak, de reméli, még visszatér ez az időszak.

A rendezvényen az Angyalsóhaj Alapítvány fővédnöke és a város polgármestere, Farkas Éva Erzsébet is köszöntötte a résztvevőket és Koltay Gábort. Kiemelte, augusztusban a művészetek bölcsőjévé vált Makó. A város első embere hangsúlyozta: a városban értékes, fogékony és hagyományokat őrző emberek élnek, ezért is fontosak ilyen és ehhez hasonló program.

– József Attila nevezte egykoron úgy, hogy a Maros-menti Konstantinápoly. Ezt az életérzést élhetjük át itt augusztusban. Egy országos és határokat átívelő egyhetes rendezvénysorozatot zártunk az Angyalsóhaj Alapítvány Művészetek Katedrája által. Négy kurzusunk, illetve két neves meghívott vendégünk volt az alapítványi hétnek köszönhetően – fogalmazott a polgármester.

navigate_before
navigate_next

A beszélgetést a Forgatós Táncegyüttes tette még színesebbé: több részletet is előadtak a táncprodukciójukból, többek között a Hősök terén bemutatott Trianonból.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.