Az utolsó 48 óra – videóban összegezte a választás előtti napokat Lázár János
– Kemény és emlékezetes napok voltak április elején. Főleg az utolsó 48 óra. Ebből készítettünk egy összeállítást – írta a térség országgyűlési képviselője Facebook-oldalán a videóhoz. BEST OF Lázár János, az utolsó 48 óra Kemény és emlékezetes napok voltak április elején. Főleg az utolsó 48 óra. Ebből készítettünk egy összeállítást. Közzétette: Lázár János hivatalos oldala – 2018. augusztus 6., hétfő
Megvizsgálták a felújítás alatt álló utcákat a környéken élők észrevételei alapján
Czirbus Gábor alpolgármester Hunkó Józseffel, a Magyar Közút Zrt. Csongrád megyei igazgatójával járta be az Ardics és a Kölcsey utcákat a mai nap folyamán. – Jeleztem neki a környéken élők észrevételeit, panaszait. Próbáltuk tüzetesen bejárni a környéket, feljegyzetelve a hibákat – írta Czirbus Gábor Facebook-oldalán. Az alpolgármester továbbá kiemelte: “bízom benne, hogy a javítások mihamarabb elkészülnek és teljesen birtokba tudjuk venni a felújított útszakaszt.” Útfelújítás az Ardics és a Kölcsey…
Öt éve egy kiadó lakásért kértek el annyit, amennyit most egy szobáért
Az albérletszezon hagyományosan a felsőoktatási ponthatárok kihirdetésével pörög fel minden évben Budapesten és az egyetemvárosokban. Az idén is azonnal reagált a piac: augusztus első napjaiban 28 százalékkal több kiadó ingatlanból lehetett válogatni, mint július közepén, a ponthatárok kihirdetése előtt – írja az Index az ingatlan.com országos, több mint 10 ezer kizárólag magánszemélyek által feladott hirdetéseken alapuló elemzése alapján. – Az is látható, hogy Budapesten és az egyetemvárosokban a 40 négyzetméternél kisebb…
Queen dalok is felcsendülnek a Szegedi Szabadtéri Játékokon 2019-ben
Két vendégjáték mellett hat saját produkciót tűz műsorára 2019-ben a Szegedi Szabadtéri Játékok – közölte a fesztivál igazgatója hétfőn a Tisza-parti városban. Herczeg Tamás a következő évad műsorát bemutató sajtótájékoztatón elmondta, bár idén még két bemutató – az Apácashow premierje és az Ajándékkoncert – hátra van, két hete már minden jegy elfogyott. Ezért döntöttek úgy, hogy meghirdetik a 2019-es évad műsorát, és elkezdik a jegyértékesítést. Az igazgató felidézte, hogy 2013-ban…
Mindkét irányban erős forgalom volt a Csongrád megyei átkelőkön
Több mint 366 ezer utazó használta a hétvégén a Csongrád megyei határátkelőhelyeket, akik csaknem 116 ezer járművel lépték át az országhatárt. A várakozási idő kilépő irányban a Röszke Autópálya-határátkelőhelyen elérte a három órát. Röszkén, a hétvégén a kilépők száma megközelítette a 85 ezret, az országba belépők száma pedig kissé meghaladta a 76 ezret. Csanádpalotán kilépő irányban több mint 73 ezren vették igénybe a határátkelőhelyet, Romániából Magyarország felé több mint 51…
Az év eddigi legmelegebb hete jön
Az év eddigi legmelegebb hete jön – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn a Facebook-oldalán. Az írták: szerdától péntekig jó eséllyel meghaladja a hőmérséklet az év eddigi legmagasabb maximumát (36,6 Celsius-fok), amelyet július 29-én Budakalászon mértek. Az még bizonytalan, hogy mikor, milyen értékekkel tetőzik és meddig tart a hőség. Kifejtették: az országban egyre több helyen közelebb lehet majd a délutáni hőmérséklet a 35 fokhoz, mint a 30 fokhoz. Országszerte ez…
Országos sebességellenőrzési akciót tart a rendőrség a héten
Hétfőtől vasárnapig országos sebességellenőrzési akciót tart a rendőrség a gyorshajtók kiszűrésére – mondta Jámbor István ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti szakirányító osztályának vezetője az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.  Jámbor István jelezte: az akciót a TISPOL Operational Group (Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózatának Műveleti Csoportja) éves terve alapján hajtják végre, és Európa szinte valamennyi országában megtartják.  Hozzátette: az ellenőrzéskor szinte az összes sebességellenőrző eszközt használják, így megnő a feltárt jogsértések…
Változás a Kálvin utcai gyermekorvosi rendelésben
A Kálvin utcai háziorvosi rendelő elbontása, majd újjáépítése miatt 2018. július 30. napjától Dr. Lóczi Rozália és Dr. Kiss Ivánka gyermekorvosok a Kálvin utcai orvosi rendelő helyett a Hollósy Kornélia utca 2/A szám alatt, az I. emeleti orvosi rendelőben folytatják a tevékenységüket a megszokott rendelési időben.
Vízitúrát szerveznek a Maroson
Augusztus 12-én vízitúrát szerveznek a Maroson, az Apátfalvától Makóig tartó szakaszon. A túrán való részvétel ingyenes; 30 fő részére, 4 fős túrakenukkal evezőt, mentőmellényt, ásványvizet és izotóniás italt biztosítanak. Jelentkezni Kovács Gábor sportszervezőnél lehet a +36 30 337-8958-as telefonszámon, vagy emailben a futo76@gmail.com címen.  
Horváth Laura második lett a crossfit-világbajnokságon
Horváth Laura a második helyen végzett az egyesült államokbeli Madisonban rendezett crossfit-világbajnokságon. Az első vb-jén szereplő 21 éves versenyző a négynapos versenyen az első pillanattól kezdve a közvetlen élmezőnyhöz tartozott és végig küzdött a győzelemért, melyet végül a címvédő ausztrál Tia-Clair Toomey harcolt ki. A férfiaknál sorozatban harmadszor az amerikai Matt Fraser győzött.  A versenyzőknek a világbajnokságon 14 különböző feladatsort kellett végigcsinálniuk. Horváth a második helyével 100 ezer dollárt (27,7…
Jó reggelt, Makó!
A ’47-48-as lakosságcserére emlékeztek Pitvaroson, bővítik a honvédkadét-képzést, Dévai Boglárka aranyérmes ugrásban, érkezik a hidegfront, mégis marad a meleg idő – ezekről is olvashat mai hírösszefoglalónkban! Pitvaroson évtizedek óta hagyomány, hogy a katolikus templom búcsújával kötik össze a falunapot. Ilyenkor emlékeznek meg a II. világháború utáni lakosságcseréről is, ami szinte minden családot érintett a településen. Csaknem egy tucat tő indiai kendert és mintegy 500 gramm kábítószergyanús növényi törmeléket találtak a…