Blog Szekeres Anna

Szemét ügy

Mintha egyre inkább elborítana bennünket a téma és kezdene a fejünkre nőni. Felgyorsult és elszemetesedett a világunk.

Szerintem mindannyiunk közös tapasztalása a jelenben, hogy túl sok mindent használunk, rendkívül rövid ideig, aztán meg rengeteg dologtól válunk is meg. Ezt én többek között a „megtermelt” szemét mennyiségén tudom lemérni és azon, hogy a kuka rögtön megtelik. Még úgy is, hogy amit lehet, elég jól szelektálunk. Én otthon is külön szortírozom az eltérő típusú hulladékot, sőt a szüleim jószágainak is eljuttatom a csekély maradékot, így kommunális szemetem alig van. Mondjuk, a válogatott csomagjaim elhelyezése egy időben gond volt, mert a környékünkön több gyűjtőszigetet is felszámoltak. Nem vicc, de akadt, aki a disznóvágás maradékát, sőt elpusztult macskát is elhelyezett a kukákban. Ehhez képest már szinte szokványos volt, hogy sokan összevissza dobáltak be mindent, mondván, úgyis egybe öntik őket gyűjtéskor. Ezt a dühítő állapotot enyhítette a havonkénti lakások előli szelektív szállítás, amikor körzetenként kisárgállik az út széle. Tényleg történtek előremutató lépések ez ügyben mostanság mindenféle szinteken és sokféle mód közül lehet választani, miként váljunk meg a feleslegtől. (Más kérdés, hogy pl. az évi kétszer rendelhető, házhoz menő szemétszállításnál órákig őrizni kell a gondosan bezsákolt halmot, mert különben úgy szétszedik az elszállításig, mint kutya a tollseprűt.) Szóval, hiába akarunk a portánk körül rendet, amíg más fejekben ez általánosan nincs meg. El kell még telnie egy kis időnek, mire össznépileg ránevelődünk a környezettudatosságra, de szerintem már vannak biztató jelek.

Társasházi lakos lévén, alig várom, hogy szállítási nap legyen, mert annyira kidagad a közös hulladék a hét végére és a guberálók többszöri átvizsgálásának köszönhetően a környék is elég mozgalmas képet mutat olykor. Ebben a műfajban is elég nagy a szóródás, az ismert arcok mellett elég sok új is van, a profi felszereléssel és technikával rendelkezőtől kezdve az alkalmi mezei nézelődőig, nem beszélve a kutyákkal kísért, a kommentáló meg a szétdobáló egyedekről. Már alig emlékszem arra, hogy gyerekkoromban alig volt kidobandó dolog, nagyszüleimnél a tanyán meg egyáltalán nem. És nagy szám volt, ha jött a kukásautó a városban, és nem a mindennapi közlekedésünk bosszantó tényezője volt. Egyrészt nem létezett még a nagy találmány, a műanyag, amivel olykor már nem tudunk mit kezdeni, meg a szemlélet is más volt, hogy mit ítéltek megsemmisítésre. (Üdítő élmény, ha egy boltban már nem nylonzacskóznak, de még így is előfordul, hogy furcsán néznek rám, ha előveszem a kis ruha szatyorkámat és nem kérem a zizegőset.)

Persze továbbra is gond marad, mit kezdünk a veszélyes anyagokkal, mi lesz a lerakó helyekkel és úgy egészében a környezetünkkel a jövőben. De mint annyi minden másra, erre is igaz, hogy kicsiben, apró lépésekben, és a magunk háza táján kell elkezdenünk mindent.

Szemetelés helyett szemléletet kell váltani. Itt és most.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.