Kiemelt színes Térség

Íjászkodni is lehetett az útvesztőben

A jubileumi kiszombori kukorica-útvesztő harmadik hetében ősmagyar napot szervezett a Kis Mária Hortensia Honismereti Kör. A kilátogatók kipróbálhatták magukat az íjászatban, de egy honfoglalás kori jurtát és hadi sátrat is megtekintettek.

Talán csak egy kis árnyékkal tudott ma szolgálni a kukorica-útvesztő labirintusba ültetett tövek a kilátogatóknak: víz nélkül szinte senki sem indult neki a kalandnak. A kiszombori attrakció mellett Kis Mária Hortensia Honismereti Kör elhívta a Bökény Népe Kulturális és Harcművészeti Egyesületet is, akik bemutatóval is készültek az érdeklődőknek. A bátrabbak akár íjászkodhattak, de berendeztek egy jurtát és hadi sátrat is. Szalamia János, az egyesület elnöke hozzátette, most állatbőröket is elrejtettek a jurtában, így azokkal is megismerkedhettek a gyerekek és a felnőttek.

– Mi a 10. század környékével foglalkozunk, a honfoglalás kori időszak érdekel minket a legjobban. Ez a magyarságnak egy dicsőséges időszaka volt. Persze, mi is a nyertes harcokra szeretünk gondot fordítani, mintsem a vesztesekkel – fogalmazott az elnöke. Az is kiderült, miért éppen Bökény Népe lett az egyesületük neve. – Kálti Márk udvari krónikás egyik Krónikájában található egy családfa levezetés, amelyben Bökényt, mint nemzetségfőt említi Attila és az Árpád közti időpontban. Magyarcsanád mellett található Bökény, ahol megtalálható a kunhalom is. Innen jött a nevünk.

navigate_before
navigate_next

Ahogy már megszokott, népi játékokkal, főtt kukoricával és kenyérlángossal várták a kilátogatókat az útvesztő önkéntesei.  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.