Hírek Kiemelt Térség

Augusztus végére megújul a pitvarosi óvoda

A környezetvédelemben élen járó településen a felújítás után igazi 21. századi intézménybe érkezhetnek a gyerekek.

– Hét sikertelen pályázatot adtunk be, egészen 2016-ig nem tudtunk forrást szerezni erre a beruházásra – mondja Radó Tibor a jelenleg is zajló óvoda felújításról.

A pályázatok elutasítása azonban nem vette el a kedvét a a településnek, végül a térség országgyűlési képviselőjének segítségével átdolgozták a projektet, és nyertek is a beruházásra mintegy 70 millió forintot. Ehhez az önkormányzatnak ráadásul csak körülbelül 1,5 millió forintot kellett hozzátenni, amit már régen félretettek kimondottan erre a célra, tudtuk meg a polgármestertől.

navigate_before
navigate_next

Radó Tibor hosszasan sorolta a változásokat, az óvoda egyrészről bővül is, az épületben lévő bérlakást ugyanis felszámolták, itt lesz egy új tornaszoba és egy betegszoba. Másrészről az intézmény kívül-belül teljesen megújul, 16 centis szigetelést kap, 3 rétegű nyílászárókat, egyedi szennyvíztisztító rendszert, így a jelenleg érvényben lévő energetikai szabályokat is túlszárnyalja majd az épület.

Az óvoda már eddig is nagyon gazdaságosan működött, napelemes áramtermeléssel, és vegyes tüzelésű kazánnal, ezután viszont még olcsóbb lesz fenntartani. Az épület a beruházásnak köszönhetően természetesen teljesen akadálymentesítve is lesz.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.