Elfogtak Németországban egy terroristagyanús szíriai férfit
Elfogtak és előzetes letartóztatásba helyeztek egy terroristagyanús szíriai férfit Németországban – közölte csütörtökön a szövetségi legfőbb ügyészség. A 36 éves férfit külföldi terrorista szervezetben viselt tagsággal és a háborús fegyverek használatáról szóló törvény megsértésével gyanúsítják a hazájában zajló polgárháborúban folytatott tevékenységével kapcsolatban. A közleményben Hamad A. néven azonosított gyanúsítottat a Baden-Württemberg tartományi Calw járásban lévő otthonában fogták el, és házkutatást is tartottak nála. Az állam elleni súlyos bűncselekmények ügyében illetékes…
Jön a hétvége, és vele a nagy határforgalom
Az előző hétvégéhez hasonlóan, torlódás alakulhat Röszkén és Csanádpalotán, mind a ki-, mind a belépő oldalon. A hazafelé tartó vendégmunkások már kevesebben vannak, mint a korábbi hetekben, ezzel szemben egyre többen indulnak a dél-európai országokba pihenni, így továbbra is megnövekedett határátlépési idővel számolhatnak az utazók Röszkén, illetve Csanádpalotán is. Emellett azonban azok is hosszabb várakozással számoljanak, akik az országba ezeken az átkelőhelyeken szeretnének belépni, hiszen a júniusban hazautazott vendégmunkások szabadsága…
Nőhet a magyar gabonaexport az Európában uralkodó aszály miatt
Növelheti a magyar gabonaexportot, hogy megnőtt a lengyel és a német piaci szereplők érdeklődése a szabad gabonakészletek iránt a hőség és aszály okozta terméskiesés miatt – mondta a Gabonatermelők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke csütörtökön az MTI-nek. Petőházi Tamás kiemelte, hogy a lengyel partnerek érdeklődésének növekedése elsősorban Magyarország északi részén, míg a németeké a nyugati országrészben tapasztalható, de a kereslet növekedése fokozatosan kiterjed az egész országra. A megkötött üzleteknek köszönhetően már…
Életrevalóbbak lettek a bartókos táborozók
Lassan véget ér az Életrevalók tábor, amelyet Nadobán Zsuzsanna tanítónő, Szentpéteri Csilla zongoraművész, illetve Kincses Tina és Fülöp-Szentpéteri Kristóf vezényelt le. A kéthetes elfoglaltság alatt rengeteg mindent tanulhattak a táborozók: mondhatni, az életre nevelték őket. Nagyon sok pozitív élménnyel zárják az Életrevaló tábort a szervezők és a résztvevők is. A közel 2 hetes elfoglaltság során a gyerekeknek különböző feladatokat kellett megoldaniuk. Varjú Dorina Réka segítőként vett részt a táborban. Elárulta,…
Nincs leszerelési hullám a rendőrségnél
Valótlan adatokat tett közzé a rendőrségtől 2018. július 31-én leszereltek létszámáról egy, csak a nevében a rendőrökért működő csoportosulás a facebookon – írja a rendőrség közlése alapján a Magyar Idők. A közzétett adatok már csak azért sem hitelesek, mert ilyen adatok – jelenleg – egész egyszerűen nem léteznek. A rendőrségnek 2018. augusztus 3-án lesznek erre vonatkozó adatai – olvasható a police.hu-n. A rendőrség statisztikai adatgyűjtése szerint 2018. első félévében 867 hivatásos…
Lótusznapokat rendeznek a szegedi egyetemi füvészkertben
Közép-Európa legnagyobb virágzó indiailótusz-állománya (Nelumbo nucifera) mellett a keleti emberek szokásait, életfilozófiáját, gyógymódjait, a távol-keleti tájak íz-, illat- és dallamvilágát, természeti látványosságait bemutató programok várják a látogatókat a hétvégén a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) füvészkertjében – tájékoztatta Németh Anikó igazgató az MTI-t. Az immár tizenegyedik alkalommal megszervezett Lótusznapokon tartanak tradicionális indiai táncbemutatót, ahogyan a hangfürdők, meditációs koncertek sem hiányozhatnak a programok közül. A vendégek Ázsia növényvilágával a Lótusz túrán ismerkedhetnek meg.…
Új mobilpalánkok segítségével ismerkedhetnek meg a kosárlabdával a gyerekek
Az EFOP 1.5.3 -16 – 2017 -00037 számú “Értékközvetítés a Makó-térségi közösségekben” elnevezésű pályázat keretében öt alkalommal biztosít változatos sportprogramokat a hátrányos helyzetű gyerekeknek az Erdei János Városi Sportcsarnok. A pályázat részeként új eszközöket, többek között új mobilpalánkokat is beszereztek. Az öt héten keresztül zajló programon minden héten egy-egy nap egy új sportággal ismerkedhettek meg a gyerekek, a rendezvénysorozatnak az Erdei János Városi Sportcsarnok adott helyet. A megvalósításban nemcsak az önkormányzat, hanem…
Országos legjobbak között végeztek a maroslelei szakácsok
Az Országos Közétkeztetési Szakácsverseny 2018. évi döntőjébe bejutott Galló Gábor és Horváth Norbert, a maroslelei iskolakonyha két szakácsa. A szakemberek most sem unatkoznak: a nyári szünetben is gőzerővel dolgoznak a helyi konyhában. Az “OKÉS”, avagy az Országos Közétkeztetési Szakácsverseny idei megmérettetésére a maroslelei iskolakonyha két szakácsa, Galló Gábor és Horváth Norbert is jelentkezett. A döntőbe 12 csapat jutott be, köztük a marosleleiek is. Bár helyezést nem értek el, azonban így…
Újra a sintértelepen kötött ki a jobbikos kampány alatt befogadott kutyája
Vona Gábor (reklám)vizslái is felsírnának, akkora virtuális vihar kerekedett a hétvégén a Facebookon abból, hogy Jakab Péter jobbikos képviselő kampányidőszakban örökbefogadott kutyája visszakerült a menhelyre – írja a HVG. Azzal vádolták a politikust, hogy csak népszerűsködésből fogadta be az állatot, gyerekeivel együtt pózolt is vele, majd amikor már nem kellett, és probléma is adódott vele, egyszerűen elpasszolta. Jakab szerint viszont a kutya agresszív volt. Ribizli mindenesetre újra a gyepin vár…
Hivatali vesztegetés elfogadása miatt emeltek vádat két pénzügyőr ellen
Hivatali vesztegetés elfogadása miatt vádat emelt a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség két pénzügyőr ellen, aki 2016 augusztusában a tompai határátkelőhelyen kilépő teherautókat kenőpénz fejében nem ellenőrizte – közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel. A közleményben azt írták, a két pénzügyőr főtörzsőrmesterként és törzszászlósként teljesített szolgálatot, feladatuk a nemzetközi áru- és utasforgalom, az árut tartalmazó raktér, a csomagolás sértetlenségének, azonosítási jeleinek és a vámzár ellenőrzése és a szállítóeszközök…
Az eső lesz ma az úr a térségben
A hőség miatt csak az északi megyékre és a fővárosra, míg a felhőszakadás miatt csaknem az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat csütörtökre. Azt írták: a napi középhőmérséklet az ország jelentős részén 25 fok körül vagy felett alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 28-34 fok között valószínű. Késő estére 21 és 27 fok közé hűl le a levegő. Kiemelték továbbá, hogy a délelőtti órákig helyenként, majd a déli…
Jó reggelt, Makó!
Tizenöten indulnak roma önkormányzati képviselőnek Makón, 117 fertőzött földterületet azonosított be a hatóság Csongrád megyében, online fogadóórát tartottunk – ezekről is olvashat mai hírösszefoglalónkban! Gilingerné Ráday Krisztina most nem indul, ám a képviselő-jelöltek és a regisztrált szavazók száma is szinte megduplázódott az előző választáshoz képest – derült ki a Roma Nemzetiségi Önkormányzat szerdai rendkívüli testületi ülésén. A tegnapi napon szerkesztőségünk vendége volt Dr. Bánvölgyi Aranka főorvos, tüdőgyógyász szakorvos és Dr.…