Belföld Hírek

Benkő Tibor: korszerű, modern honvédség épül

A Magyar Honvédség meg tudja teremteni annak a bázisát, hogy a katonák a legmodernebb technikát használva szolgálhassanak a legénységtől kezdve a magas rangú tiszti állományig – mondta a Magyar Időknek Benkő Tibor. A lap hétfői számában megjelent interjúban a honvédelmi miniszter arról is beszélt, hogy a hadsereget minél nagyobb arányban itthon gyártott, illetve összeszerelt termékekkel kívánják felszerelni.

A Zrínyi 2026 haderőfejlesztési program végrehajtása a miniszter szerint időarányosan jól áll. A program keretében új, korszerű harcászati felszereléssel, egyebek közt ruházattal, egyéni fegyverzettel, modern elektronikai eszközökkel látják el a katonákat – fejtette ki.

Hozzátette, hogy a katonák egyéni fegyverzete magyar hadiipari forrásból újul meg. Kiskunfélegyházán már elkészült az az üzem, ahol első körben összeszerelik, majd a gyártósor megérkezésével cseh licenc alapján gyártani fogják a pisztolyokat, géppisztolyokat és gépkarabélyokat. Folyamatban van a kézifegyverek lőszereinek és a hozzá való lőpor hazai előállításának megszervezése is.

A honvédelmi miniszter úgy fogalmazott, hogy a fejlesztések megvalósításához maga mellett tudhatja a magyar katonákat és a honvédelmi tárcát támogató kormányzati szándékot, anyagi, erkölcsi és politikai értelemben véve egyaránt.

A miniszter a lapnak arról is beszélt, hogy a foglalkoztatottság bővülése, a munkahelyek számának növekedése nem feltétlenül kedvező a honvédség szempontjából, ugyanakkor 2016-tól kezdve emelkedik a katonai pályára jelentkezők száma. “Olyan honvédelmi életpályamodell alapjait sikerült megteremteni és kell fenntartani a jövőben, amellyel meg kell és lehet szólítani a leendő katonákat, pályán lehet őket tartani” – mondta.

“Pénzben, fizetésben nem tudunk minden szakmával versenyre kelni, de kiszámíthatóságban és tervezhetőségben feltétlenül” – jegyezte meg. Megemlítette azt is, hogy már több mint 7500 fős tartalékos állománnyal rendelkezik a honvédség, és egyre több köztük a fiatal.

Arra a felvetésre, hogy egyes vélemények szerint Magyarországot a NATO-ban nem tartják megbízható szövetségesnek, Benkő Tibor úgy reagált: “Lehet kritikákkal illetni a Magyar Honvédséget, de az elmúlt időszakban nyolc tábornokunk szolgált és szolgál különböző komoly felelősséggel járó, magas NATO-beosztásokban.” “Ezek a pozíciók nem azt bizonyítják, hogy annyira rossz szövetségesek, megbízhatatlanok lennénk” – mondta a honvédelmi miniszter a Magyar Időknek.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.