Hírek Kiemelt Térség

Munkahelyet teremtett a Hunor Coop Csanádpalotán

Teljesen új köntösben és új tulajdonossal nyílt meg a Kelemen László utcában az egykori ÁFÉSZ ABC: a Hunor Coop Zrt. teljesen önerőből, 150 millió forintból bővítette és újította fel az egykori üzletet. A megnyitó közben és után is sokan tértek be vásárolni.

Nyergesné Kovács Erzsébet, Csanádpalota polgármestere még emlékszik, milyen is volt, amikor megnyílt az egykori ABC a Kelemen László utcában, az 1970-es években. Ahogy köszöntőjében visszaemlékezett: a megnyitó után rajzórán kellett megalkotniuk, miket tapasztaltak a boltban. Hozzátette, utána minden reggel az ABC-ben kezdték a napot a kisdiákok, hogy reggelit tudjanak vásárolni ott. Nagy lehetőség és öröm is egyben Csanádpalotának, hogy a Hunor Coop Zrt. megvásárolta a Marosmenti ÁFÉSZ-től a bolthelyiséget. Mészáros Zoltán, a Hunor Coop Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, mivel nem szerettek volna pályázatra várni, így önerőből újították fel az épületet: 150 millió forintból renoválták és bővítették ki az üzletet, illetve vásárolták meg a szükséges berendezéseket.

– Ez az üzlet alapvetően 12 fővel működött, de érzéseim szerint 14-16, és akár 18 főre is fel megnőhet a munkaerő, hiszen a megnövekedett vásárlóigény és a forgalom egy nagyobb létszámot is megkövetelhet – tette hozzá az elnök-vezérigazgató. Mint megtudtuk, helybélieket és térségben élőket is foglalkoztat a Hunor Coop a palotai üzletben.

A nagyszabású megnyitón – amelyen fellépett Fülöp Boglárka és a Búzavirág Népdalkör és Citera Zenekar is – részt vett Vernyik Miklós is. Elárulta: az ÁFÉSZ-nél 42 évig dolgozott és a nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az egykori ABC megvalósulhasson a településen.

navigate_before
navigate_next

– Ez a felújítás rekordidő alatt valósult meg, ugyanis egykor az épület építése 3 évet vett igénybe. Végül 1971. január 18-án nyitott meg a Coop elődje – mesélte Miklós bácsi. – Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek, szinte naponta lestem, mikor lesz az újranyitás időpontja.

One Response

  1. Örömmel látom, hogy egyre több jó hír érkezik szülővárosomról. További sikereket kívánok a város vezetőinek és minden lakosának az én földijeimnek!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.