Hírek Térség

Mulatós zenészek látogattak a szegedi Waltner otthonba

A 150 fős, nagyrészt közepesen és súlyosan értelmi fogyatékosokat ápoló intézmény lakói nagyon szeretik a koncerteket. Vidámabban telik ilyenkor a napjuk, és a zenéléshez is kedvet kapnak.

Nem először lépett fel a kétfős Prince együttes a szegedi Waltner Károly Otthonban, a lakók így vidáman köszöntötték őket. Egy-egy alkalommal általában egy órán keresztül szórakoztatják az ápoltakat, akik a zene minden formáját nagyon szeretik.

– A televízióban rengeteget nézik a zenecsatornákat a lakóink, ám ha valaki vendég érkezik hozzánk, akkor sokkal jobban magukénak érzik az előadást, ezért is szoktunk zenészeket meghívni az intézménybe. Nem mindegy hogyan telik el az ápoltjaink napja, ha egyikőjük feszült, az átragadhat a többiekre is, ezek a programok remekül lekötik a figyelmüket és az energiájukat. – tudtuk meg az otthon vezető ápoló-helyettesétől.

Tiszavári Péter elmondta, igyekeznek minél színesebb programot megvalósítani, így volt már az intézményben komolyzenei koncert is, illetve amatőr színjátszó társulatok is szoktak járni hozzájuk.

A zenés programok után az ellátottak maguk is kedvet kapnak ahhoz, hogy hangszereken játsszanak, tavaly karácsonyra például többen gitárt kértek, amit be is szerzett az otthon, de furulya és dobfelszerelés is van.

A vezető ápoló-helyettes szerint az évszakok közül a legjobban a nyarat szertik az ellátottak, mert ilyenkor lehetőség van akár több napos kirándulásra is, például Mórahalmon és Erzsébet-táborokban. Hamarosan pedig a budapesti Tropicariumot is meglátogatják a lakók.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.