Hírek Térség

Székely-magyar összefogással avattak kopjafát Nyergestetőn

A Csongrád Megyei Kormányhivatal által állított kopjafával bővült a Hargita megyében található nyergestetői zarándokhely. A ma felavatott mementó a szabadságharc 169 évvel ezelőtti, utolsó székelyföldi csatáinak egyikére, a székely honvédők önfeláldozó harcára emlékeztet.

Az ünnepség után a 29. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor előadójaként a mintaértékű Csongrád megyei lengyel-magyar kapcsolatokról beszélt Juhász Tünde, kormánymegbízott.

A magyar honvédség 170. évfordulóján állított kopjafát avató beszédében Juhász Tünde a székely hősök példáját méltatva úgy fogalmazott: a Kárpát-medencében élő magyarok egységes nemzetet alkottak a múltban és fognak alkotni a jövőben is. „Közös céljainkért meg kell tanulnunk nekünk is áldozatokat hozni, mint tették azt elődeink is, ugyanakkor soha meg nem alkuvó magatartással kiállni igazunkért és érdekeinkért. Mert csak ebben az egy esetben lesz biztos alapokon nyugvó magyar jövő.”

A kormánymegbízott a csíkkozmási polgármester, Szántó László, valamint a helyi fúvószenekar jelenlétében mondott köszönetet azoknak a székely és magyar közreműködőknek, barátoknak – köztük a kopjafát faragó Váncsa Jenő csíksomlyói fafaragó mesternek – , hogy segítették a kegyelet és hála jelképének csíkországi felállítását.

A szabadegyetem programjában a Magyar-lengyel kapcsolatok közép-európai kontextusban című panelbeszélgetésben vesz részt szintén a mai napon. Dr. Juhász Tünde. A téma felvezetésében Csongrád megyét minta megyeként mutatta be, ahol a lengyel-magyar kapcsolatokat az ország egyetlen lengyel konzulátusa, illetve rendkívül aktív tiszteletbeli konzulja, Karol Birnaczki menedzseli. Mint elhangzott: bár földrajzilag ez a magyar vidék esik legtávolabb Lengyelországtól, mégis napi szintű az együttműködés, amely nem csak megszámlálhatatlanul sok közös rendezvény, kiállítás, konferencia, kulturális esemény szervezésében ölt testet, hanem a közigazgatási szintű tapasztalatcsere szintjére is eljutott, tavaly szeptemberben.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.