Hírek Kiemelt Sport színes

A hét embere: Panyor Krisztina

Panyor Krisztina nemrégiben ismét a dobogó tetejére állhatott a Börzöny Trail 35 kilométeres kategóriában, ahová kislánya is elkísérte. A makói sportolóval a terepfutásról, a természet szeretetéről és a jövőbeli terveiről is beszélgettünk – ezen a héten őt köszöntjük a hét embereként!

– Hogyan jött a sportolás az életedbe?

– A sportolás számomra gyermekkorban kezdődött, egészen kicsi korban úszóként kezdtem, 6-7 évesen. Utána testnevelés tagozatos általános iskolába jártam: futás, atlétika, torna is volt, ami jól ment. A triatlont 12 évesen próbáltam ki először, aztán 15 évesen válogatott lettem és több világ- és Európa-bajnokságon is eredményeket értem el. A triatlont 20-21 éves koromig űztem, aztán abbahagytam, mivel máshogyan alakult az életem, meg egy kissé besokalltam az élsporttól, sérülés is közbe jött. Másfelé vitt az élet, de mindig megmaradt a sport valamilyen szinten, teljesen sosem hagytam abba. A főiskola is a sportról szólt, a Testnevelési Egyetemen végeztem sportmenedzser szakon. Ezt követően a futást 2008-2009 táján kezdtem újra hobbi szinten, de az még nem a terepfutás volt.

– Hogyan kerültél kapcsolatba a terepfutással?

A terepfutást konkrétan 2013-ban kezdtem, a kislányom születése után, abban az évben indultam az első terepversenyemen a Vértesben, és azonnali szerelem lett. Azóta már csak ilyen versenyeken indulok; ami aszfalt, beton vagy utcai, az nem az én asztalom. Belekóstoltam ilyen ultra távokba is, ahol elég szép eredményeket értem el, az Ultra-Tail Hungary 115 kilométerén két éve harmadik lettem. A mostani edzőmmel két és fél éve dolgozom, most az ilyen 30 és 60, maximum 80 kilométeres távokra specializálódtunk, úgy vettük észre, hogy nekem ez az, ami a legjobban fekszik, ezekre készülök. Tavaly két külföldi versenyen is voltam, ami elég jól sikerült. Idén most egy kicsit kevesebb versenyt terveztem, mert úgy alakult az életem, hogy most ennyi fért bele, de hazai versenyeken indultam. Ezek a terepfutó versenyek hazánk hegységeiben vannak: Mátra, Vértes, Börzsöny, Budai-hegység, Pilis. Nagyon szépek, középhegységi viszonyok. A nehézséget az jelenti, hogy alföldiként nem tudok készülni konkrétan a szintekre. Vannak módszerek, futópad, töltésen fel-le, de az nem olyan, ezzel nem lehet pótolni. Úgyhogy egy kicsit hátrányban vagyok, de azért elég jól sikerül így is felkészülni, ezt mutatja az is, hogy most is első lettem. De nagyon sokat edzek, ez mögött komoly munka van.

– Mi fogott meg a terepfutásban?

– A természetközelisége, hogy ilyen gyönyörű helyeken, erdőkben futunk, nagyon csodálatos panorámák tárulnak elém. Amit máskor kirándulóként, turistaként lát az ember, azt itt futás közben lehet látni – szokták kérdezni, hogy figyelek-e ezekre. Csodálatos élmény ilyen környezetben futni, a jó levegő, az erdő engem megnyugtat. A Maros-parti, ártéri erdőben szoktam edzeni, és az is kikapcsol – ez nekem mondhatni egy aktív meditáció, olyankor kint vagyok a természetben és egy kemény edzés alkalmával is ellazulok, gondolkodom, megoldásokat találok problémákra közben, nagyon szeretem. Ráadásul egészséges is, az ízületeknek is sokkal jobb, mint az aszfalton vagy a rekortánon futni, mert ugye puhább a talaj. Nehezebb, mert nincs két egyforma lépés, de így is csak ajánlani tudom mindenkinek.

– A sportnak nagyon széles skáláját megjártad profi szinten is. Jelenleg milyen szerepet foglal el a sport az életedben?

– Számomra örömöt okoz,  nyílván boldogsághormon termelődik futás közben, ezt tudják a futók. Mindig kitűzök valami célt, most az a célom, hogy a legjobb hazai terepfutó legyek a női mezőnyben a 30-tól 80 kilométeres távokon. Így is már a legjobbak között vagyok, de én szeretnék a legjobb lenni. Válogatott is lettem már két éve, kijutottam a hegyifutó világbajnokságra, úgyhogy szerintem az is egy nagy dolog, hogy gyerek mellett, ilyen idősen, harminc valahány évesen sikerült kijutni. Szeretnék még majd a magyar válogatott tagjaként kijutni például a terepfutó világbajnokságra, nemzetközi versenyekre. Nem szeretném abbahagyni, az a célom, hogy ezt minél tovább tudjam egészségesen, akár 50-60 évesen is a saját korosztályomban majd űzni. Ha nem is ennyire komolyan, de még egy darabig mindenképpen akarok versenyezni, aztán lehet csak hobbi szinten. Az elvégzett edzésmennyiség alapján ez profi szintnek számít, de nyílván ebből megélni Magyarországon nem lehet, ezért profinak nem lehet nevezni. Elég nehezen tudom előteremteni a körülményeket, kevés a szponzor.

– Mennyit edzel egy héten?

Napi szinten edzek, egy pihenőnapom van egy héten, illetve van olyan, hogy egy nap két edzés is van. Alapozó időszakban olyan 100 kilométert futok egy héten, versenyidőszakban 60 és 90 kilométer között. Van még keresztedzés, mellette kerékpározás, erősítésnek pedig pilates tornát használom, oktatóként tartok is ilyen edzéseket.

– A legutóbbi  verseny kapcsán arról is beszélgettünk, hogy a kislányod melléd állt a dobogón. Említetted, hogy ő a babakocsiban is futott veled, az ő életében mit foglal el a sport, neki milyen tervei vannak?

– Biztos, hogy nagyon fontos szerepet foglal el, mert nagyon mozgékony és tehetséges, a futásban főleg, de ahogy észrevettem, a vízben is ügyes, most tanul úszni. Még csak öt éves, úgyhogy tervei nincsenek, de azt mindig mondja, hogy ő is akar futni, mondja is, hogy menjünk ki a parkba, magától akar edzeni, terepen is. Ő is indult már háromszor terepversenyen, a Kids Trail-en, Szentendrén a Duna-parton. Az idén is volt, nagyon élvezte és szereti, ösvényen, az erdőben is szokott velem futni, ha tehetem, akkor viszem magammal. Nagyon szereti a sportot, a mozgást, a természetet, én ennek örülök és pozitív dolognak tartom, hogy ezek a dolgok érdeklik. Kint érzi jól magát a természetben.

– Említetted, hogy az idei évben kevesebb versenyed volt, de hogy ez egy hosszú felkészülési folyamat része. Milyen céljaid vannak, milyen versenyeken fogsz indulni még idén?

– Az idén még szeretnék 2-3 trail versenyen elindulni; a Mátrában ősszel, télen a Budai-hegységben lesz ennek két állomása, amit most a Börzsönyben megnyertem, illetve egy-két közeli verseny edzésképp, ha még belefér. Jövőre pedig komolyabb terveim lesznek, szeretnék kijutni oda, ahol tavaly is voltam, a francia és a svájci alpokba az Ultra-Trail du Mont-Blanc verseny legrövidebb, UCC nevű távon, amely 54 kilométer. Ezen tavaly sikerült indulnom, jövőre pedig ismét szeretnék rajthoz állni, de nem olyan egyszerű bekerülni, mivel nagyon nagy a túljelentkezés és sorsolás alapján döntenek. Ez idén most nem sikerült, de ott szeretnék majd lenni, ez a nagy célom. Nagyon megfogott ez a verseny, 3500 méter szintkülönbség van az 54 kilométeren, magashegyi ráadásul, nem olyan, mint itthon, máshogyan kell rá készülni, nehezebb. Szeretnék ott javítani, és majd amikor egy kategóriát feljebb lépek, negyven év felett, ott pedig majd szeretnék dobogós helyezést elérni, ez az álmom. Egyszer a nagy UTMB-t, a leghosszabb távját, a 180 kilométert is szeretném valamikor, amikor az edzőm is úgy látja, hogy fel vagyok készülve. Szeretnék a legjobb női terepfutó lenni. Nagyot kell álmodni, azt mondják. A győzni akarás a kislányomban is benne van, lehet, hogy ezt is látja tőlem, és szeret felállni a dobogó első fokára is.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.