Máté Bence természetfotóiból nyílt szabadtéri kiállítás Szegeden
Máté Bence természetfotóiból nyílt szerdán szabadtéri kiállítás Szegeden, a Klauzál téren a SzegedArt fesztivál keretében. A fotográfus a kezdeményezést bemutató sajtótájékoztatón elmondta, hogy a tárlat egy jövő tavasszal induló vándorkiállítás előfutára, melyen majd több száz, a természet csodáit ábrázoló képet láthat a közönség. A fotók több mint fele Szeged közelében, a Pusztaszeri Tájvédelmi Körzetben készült – közölte Máté Bence. “A kiállítás célja, hogy felhívja a figyelmet a természetvédelem fontosságára, bemutassa, milyen értékek…
A marokkóiak lelepleztek egy migránsoknak iratokat hamisító hálózatot
A marokkói rendőrség leleplezett egy irathamisító hálózatot, amelynek 14 tagja illegális bevándorlóknak gyártott hamis úti okmányokat és tartózkodási engedélyeket, közölte az észak-afrikai állam belügyminisztériuma. A hálózat tagjai több városban tevékenykedtek, egy helyi nő és egy algériai állampolgár is volt köztük. Az előzetes nyomozás eredményeként elfogtak két, hamis papírokkal rendelkező migránst is a casablancai repülőtéren, akik Európába akartak utazni– tette hozzá a belügyminisztérium. A szervezett bűnözés elleni egység művelete során külföldi…
Nem csak egy könyvtár lesz az új Makovecz-épület
Lázár János és Farkas Éva Erzsébet közösen járta be az építkezést, amelyen már jól látszódnak a Kossuth- és Ybl Miklós-díjas építész stílusjegyei. A térség országgyűlési képviselője szerint az új épület egyszerre lesz hagyományos és modern. – Nem csak egy új könyvtárat, hanem egy közösségi, közművelődési helyszínt is kap a 2,6 milliárd forintos beruházással Makó – fogalmazott a polgármester az építkezés bejárása után. Farkas Éva Erzsébet kiemelte: 1800 négyzetméteren áll majd…
Pezsgőkóstolás és látvány grill a Glorius teraszán
Élőzenés est várja mindazokat, akik július 21-én, szombaton 18 órától a makói Grand Hotel Glorius teraszának programját választják. A látvány grillen készült, frissen sült ételek mellett finom koktélok és a DocPiano Band dallamai kínálnak felhőtlen kikapcsolódást a vendégeknek, akik különleges pezsgőket is kóstolnak majd. Ebben az évben már harmadszorra várja a Glorius Étterem terasza különleges vacsoraestre az érdeklődőket. – Rendkívül népszerűek a vendégeink körében ezek a programok, amikor látvány grillen…
Átadták a Készenléti Rendőrség új laktanyáját Szegeden
A több mint 450 férőhelyes épületkomplexum két határvadász bevetési osztály, valamint a Nemzeti Nyomozó Iroda szegedi regionális osztályának elhelyezésére szolgál. Balogh János országos rendőrfőkapitány elmondta, a kormány a határőrizet megerősítéséről szóló döntésének megfelelően a rendőrség létszáma háromezerrel bővült, a határvadász bevetési osztályok száma pedig a korábbi hétről tizenötre nőtt. A létszám feltöltésére, a szükséges eszközök beszerzésére, valamint az infrastruktúra kialakítására a kormány több mint 96 milliárd forint forrást biztosított. Győrben…
Frissen érettségizett fiatalok segítik az Ifjúsági Színtér munkáját
Az Ifjúsági Garancia Program részeként nyolc fiatal nyári diákmunka keretében segíti a színtér munkáját, ennek köszönhetően pedig hosszabb nyitva tartással is várják a gyerekeket. Az ifjú segítők már egy mágnestáblás gombfocit is készítettek, de FIFA bajnokságot is szeretnének szervezni. A tavaly októberben nyílt Ifjúsági Színtér eddig szombatonként készült tematikus napokkal, mostantól viszont hétköznap is megnyitja kapuit. Weszelyné Véghseő Henriett portálunknak elmondta: a programnak köszönhetően bővített nyitva tartással várják a gyerekeket…
Már több mint 20 ezren vesznek részt a nyári diákmunka programban
Már több mint 20 ezren vesznek részt a Pénzügyminisztérium által meghirdetett nyári diákmunka programban, akiknek a száma augusztus végére meghaladhatja a 30 ezret is – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az MTI-nek csütörtökön. Közölte, a nagy érdeklődésre való tekintettel további 400 millió forint támogatást biztosítanak a megyéknek a programra, így már összesen 3,4 milliárd forinttal támogatja a kormány a 16-25 év közötti diákok munkatapasztalat-szerzését. A tárcavezető emlékeztetett rá, hogy a területi,…
Körözött autó Csanádpalotánál
A magyar rendőrök a dán hatóságok által körözött személyautót foglaltak a Csongrád megyei határátkelőhelyen. Egy dán állampolgárságú férfi 2018. július 17-én 16 óra körül egy Peugeot 108 vezetőjeként akarta az országot elhagyni Csanádpalotánál. Az adattári ellenőrzés megállapította, hogy a jármű szerepel a Schengeni Információs Rendszerben, azt Dánia körözi. A magyar rendőrök a csaknem 3 millió forint értékű gépkocsit lefoglalták.
13.30-tól az orvos válaszol: szorongás, pszichiátriai kórképek és függőségek
Csütörtökön fél kettőtől folytatódik a Makó Híradó és a Promenad online interjúsorozata, Az orvos válaszol. A szorongással és egyéb pszichiátriai kórképekkel, valamint függőségekkel (alkohol, gyógyszer, drog, szerencsejáték, stb.) kapcsolatos kérdéseikre Dr. Szekeres István főorvos, pszichiáter szakorvos (hódmezővásárhely-makói kórház) válaszol, a kórház részéről továbbá jelen lesz Dr. Havasi Katalin orvosigazgató is. Még lehet kérdezni: szerkesztoseg@makohirado.hu!
A vidéki életminőséget javítaná a Modern Falvak Program
A Modern városok program 200-nál több, már elindult projektjének háromnegyede tervezési, illetve kivitelezési szakaszban van, és jövőre indulhat a legkisebb települések népességmegtartó képességét fejlesztő Modern falvak program – mondta a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára az M1 csatorna csütörtök reggeli műsorában. Orbán Balázs hangsúlyozta: minden településen a helyi igények szerint hajtják végre a hazai és európai forrásokat is felhasználó programokat. A városokban ipari parkok épülhetnek, fejlődhet a közlekedés, az oktatás és az…
Makocino – online te(l)jeskávé
A celeb polgi hallgatása, az LMP őrülete, a migráció feketepiaca, Tóth Vera szexbibliája. Csütörtöki koffeinbomba: a legforróbb, legpikánsabb és legédesebb hírek kistérségből és nagyvilágból. Illetéktelenség A celeb polgi hallgatása. A K’Art cégcsoportnál elcsalt pénzek egy részéből Márki-Zay Péter polgármesteri kampányát is támogathatták, a nyomozás folytatásáról határozott a Csongrád Megyei Főügyészség Hódmezővásárhelyen – számol be róla a Magyar Hírlap Online. „A feljelentés kitér arra, hogy a polgármester-választás idején Hódmezővásárhelyen ismét aktivizálódó…
Jó reggelt, Makó!
Szakmai beszélgetésnek is teret adott a „NŐ a siker” előadás, Retro szombatot rendez a Hagymaház, bemutattuk az Almási iskola terveit – ezekről is olvashat mai hírösszefoglalónkban! Szerda délután a női vezetők és vállalkozók voltak fókuszban annak az előadásnak a keretében, melyben a női vezetők, illetve a helyi kézművesek és a felgyorsult vásárlás helyzetéről is hallhattak az érdeklődők. A korábbi nosztalgikus makói hétvégék sikerén felbuzdulva most retro szombatot rendez a Hagymaház: jön…