Kiemelt Makó Sport

Igazi csapatverseny a TNT Team Challenge

Negyedik alkalommal szervezték meg a TNT Team Challenge versenyt. Az Erdei János Városi Sportcsarnokban az ország számos településéről érkeztek csapatok, hogy közösen a legjobbat nyújtsák a versenyen.

Népszerű a TYR Gym Makó funkcionális edzőterem által szervezett TNT Team Challenge: a csapatversenyre idén 14 csapat jelentkezett. Többek között Szegedről, Gyuláról, Zalaegerszegről és Makóról is érkeztek crossfitesek, hogy a legjobban teljesítsenek. A megmérettetés a tavalyi Sportkarácsonyon kiérdemelte az év sportrendezvénye címet is. Faniszló Máté, a Gyula Barbell Sport Club elnöke első alkalommal vett részt a makói versenyen. Mint elárulta, az egyik szegedi csapat kérte fel, hogy csatlakozzon hozzájuk.

– Már nagyon fiatalon elkezdtem a sportot, hiszen édesapám úszóedző volt, innen ered a sportszeretetem. A crossfittel 2011-ben ismerkedtem meg, majd 2013-ban alapítottam meg az egyesületemet – fogalmazott Máté. – Ha a fiataloknak javasolnám a crossfitet, azt tudnám mondani, hogy biztos alapot ad ez a sport, nem mellesleg egészségmegőrzés céljából is remek mozgásforma.

navigate_before
navigate_next

Az idei versenyen egy új számmal is készültek a szervezők: Sipos András, a TYR Gym Makó funkcionális edzőterem vezetőedzője elmondta, az evezés és a saját testsúlyos feladatok mellett megjelent a rönk, amely négy fa- és vaselemekből áll és a négytagú csapatoknak együtt kell guggolniuk az eszközzel.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.