Kiemelt színes

Kezdetét vette a fürdőfesztivál

2013 óta minden évben megrendezik a Makói Hagymatikum Gyógyfürdőben a háromnapos fürdőfesztivált. Idén sem volt másképpen: péntek délután zenés kívánságműsorral vette kezdetét a program.

Akik már pénteken a fürdőt választották, biztos nem unatkoztak: a Makói Hagymatikum Gyógyfürdőben már hagyománynak számít, hogy három napon át programokkal várják a vendégeket. A nyár közepén megrendezett fürdőfesztivál első napján fellépett Bereczki Zoltán, a ferencszállási Kukutyin Country Tánccsoport és a T-Moll Akusztik is. Volt masszázsbemutató is, így aki kedvet kapott a felfrissüléshez, ízelítőt láthatott, milyen is a hagymatikumi kényeztetés.

Lajtosné Papp Noémi, a fürdő marketing csoportjának vezetője elárulta, idén is olyan programokat állítottak össze, hogy minden korosztály megtalálja a hozzá legjobban illő fellépőt, továbbá gondoltak a külföldről érkező vendégekre is.

– Fellép majd a Blues B.R. Others Show is, akik 90 perces élő koncerttel készülnek a fürdőzőknek, illetve a Minestrone is. Ők ismertek lehetnek az egyik román tehetségkutatóból is. Tudni kell róluk, hogy ők egy gyermekzenekar, akik gyakorlatilag zöldségesen játszanak – fogalmazott a fürdő marketing csoportjának vezetője.

A hétvége folyamán a számos zenés produkció mellett lesz bűvészbemutató és lufis bohóc is, de vasárnap főzőversenynek is helyt ad a fürdő udvara.

navigate_before
navigate_next

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.