Szeged-Grosics – Makó az NB III nyitányán
Elkészült a sorsolás, rögtön az első fordulóban találkozik két megyei együttes – írja a csfoci.hu. Az MLSZ elkészítette az NB III Közép csoportjának sorsolását: az első játéknapot augusztus 4-én és 5-én rendezik, és rögtön két megyei csapat játszik egymás ellen, ugyanis Szeged-Grosics Akadémia-Makó mérkőzést rendeznek Gyulán. A Hódmezővásárhely a Rákosmente KSK-t, míg a SZEOL SC a Szentlőrincet fogadja az első fordulóban. A szegedi rangadóra a 14. fordulóban, november 10.-11-én kerül…
Ismét kinyitott a Kiskaska Piac
Ékszereket, párnákat, krémeket, szörpöket, pénztárcákat, különleges képeket és horgolt állatkákat is lehet vásárolni a Kiskaska Kézműves Piacon. A termékek különbözőek, de egy közös: mind egyedi, kézzel készült, illetve helyi és térségi alkotók készítették, gondolták ki. Este 9 óráig várják az érdeklődőket a Makovecz téren helyi és térségi kézművesek a vásárlókat. A Kiskaska Kézműves Piacot tavaly rendezték meg először. A nagy sikerű börzén egyedi termékek közül lehet válogatni: többek között ékszerekkel,…
Kezdetét vette a fürdőfesztivál
2013 óta minden évben megrendezik a Makói Hagymatikum Gyógyfürdőben a háromnapos fürdőfesztivált. Idén sem volt másképpen: péntek délután zenés kívánságműsorral vette kezdetét a program. Akik már pénteken a fürdőt választották, biztos nem unatkoztak: a Makói Hagymatikum Gyógyfürdőben már hagyománynak számít, hogy három napon át programokkal várják a vendégeket. A nyár közepén megrendezett fürdőfesztivál első napján fellépett Bereczki Zoltán, a ferencszállási Kukutyin Country Tánccsoport és a T-Moll Akusztik is. Volt masszázsbemutató…
33 kiló marihuánát rejtegetett, lebukott
A Csongrád Megyei Főügyészség vádat emelt azzal a negyvenöt éves, szerb férfival szemben, aki 2017 júliusában hozott be nagy mennyiségű marihuánát az ország területére. A vád szerint az elkövető 2017. július 27-én, a reggeli órákban, a Szerb Köztársaság felől lépett be Magyarország területére a röszkei határátkelőnél. A vámvizsgálat során az ellenőrök a férfi saját tulajdonában lévő gépkocsijában tizenöt csomag, mintegy harminchárom kilogramm marihuánát találtak. A kábítószer tiszta hatóanyag tartalma mintegy…
Mintegy száz diák vett részt a Bartók nyári táboraiban
Három hét alatt négy ingyenes napközis tábort tartottak a Bartók tagintézményben: hagyományápoló, kreatív sporttábor és manótúra is várta a gyerekeket. A mai nappal zárul az utolsó tábor, amelynek témája a tudatos egészségnevelés. A ötnapos, tematikus napközis táborokban 30-30 gyermek vett részt, volt, aki több alkalommal is erősítette a csapatot. Az ingyenes programon játékos, interaktív feladatok, sport- és kézműves foglalkozások is várták a diákokat. Ezen a héten a tanulók ellátogattak egy…
Makói portékákat támogat a város
A kézműves kisvállalkozások segítésének érdekében átvállalja a Makó és Térsége Turisztikai Egyesület helyi kézműves boltjának működési költségét az önkormányzat, jelezte közösségi oldalán Farkas Éva Erzsébet. – Makó Város Önkormányzata a Vállalkozók Évében kiemelt fontosságúnak tartja, hogy a településen megjelenő értékek teret kapjanak. – írja Facebook oldalán Makó polgármestere. A Makó és Térsége Turisztikai Egyesület idén február hónapban bezárta a helyi kézműves termékeket árusító üzletét, melynek fenntartási költségeit már nem tudta…
Vádemelés lett a vége az embercsempészésnek
A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt azzal a két szerb férfival szemben, akik idén áprilisban négy szerb személynek nyújtottak segítséget ahhoz, hogy Szerbiából Magyarországra jussanak. A vád szerint az elkövetők idén április 20-án, hajnal két óra körül, a röszkei határátkelőnél, a szerb oldalon történt ellenőrzés után, beléptek Magyarország területére egy kisbusszal. A járműben a két vádlotton kívül négy szerb személy utazott, köztük két gyerek. A kocsit vezető vádlott…
Rengeteget spórolhatunk a tej ÁFA csökkentéssel
Mintegy húszmilliárd forint maradhat jövőre a háztartásoknál a tartós és féltartós tejek forgalmi adójának mérséklésével – írja a Magyar Idők. A kormány emellett az agrártárca költségvetését is jelentősen növelné, a következő évben 12 milliárd forinttal magasabb összeg jut a különböző ágazati programokra és intézkedésekre. Nagy segítséget jelenthet a magyar családoknak a jövő évi áfacsökkentés. Azzal ugyanis, hogy a tartós és féltartós tejek is bekerülnek a kedvezményes, ötszázalékos áfakörbe, a háztartások…
Kövér: Az EU ösztönözze a demográfiai katasztrófa elkerülését célzó politikát
Idegen kultúrájú népesség bevándoroltatása helyett az Európai Unió ösztönözze az európai népesség demográfiai katasztrófájának elkerülését célzó nemzeti politikákat – szorgalmazta Kövér László, az Országgyűlés elnöke csütörtökön Varsóban, a közép- és a kelet-európai országok parlamenti csúcstalálkozóján. A 26 ország – a régió uniós tagállamai, valamint a térségbeli nem EU-tagországok – részvételével rendezett értekezleten Kövér László a fenntartható fejlődés témájában szólalt fel. A demográfiai és a munkaerőpiaci fenntarthatóság kapcsán leszögezte: a Kelet- és Közép-Európa minden…
Minden eddiginél több gyermek vehet részt napközi Erzsébet-táborokban
Idén az ország 500 pontján csaknem 1200 napközi Erzsébet-tábor valósul meg június 18. és augusztus 31. között, és minden eddiginél több, csaknem 60 ezer gyermek napközi időtöltéséről és napi négyszeri étkezéséről gondoskodik a program – mondta Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár az izsáki napközi Erzsébet-táborban az Emberi Erőforrások Minisztériumának tájékoztatása szerint. A tárca család- és ifjúságügyért felelős államtitkársága csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleményében Novák Katalint idézve azt írta:…
Jó reggelt, Makó!
Közel 80 millió forint támogatást kapott a MUFC, életet mentett a szabadnapos rendőr Makón, újrarakták a piac nagy parkolóját, fazekas tábort tartanak a múzeumban – ezekről is olvashatnak mai hírösszefoglalónkban, de programot is ajánlunk önöknek mára! Lázár János országgyűlési képviselő közbenjárásának köszönhetően a szorult helyzetben lévő Maros-menti Utánpótlás FC-nek mintegy 80 millió forintnyi támogatást utaltak át a bankszámlájukra az elmúlt héten. Életet mentett a szabadnapos rendőr Makón: rosszul lett az Aradi…