Kiemelt Makó színes

A gyerekek élvezik a fazekas tábort

Ezen a héten a József Attila Városi Múzeumban fazekas tábort szerveztek. Csizmadia Norbert vezetésével a gyerekek egyszerűbb tálkákat és apró szobrokat is készítettek az elmúlt napokban.

A korongozó gépek szinte egész nap mennek a múzeumban, de nem hiába: a gyerekeknek fazekas tábort hirdettek erre a hétre, amelyet Csizmadia Norbert vezet le. Bár Norbi hivatalos szakmája ács, még általános iskolásként három évig fazekasodott, így nem volt kérdés, hogy ő fogja vinni a szakkört.

– Nagyon szeretik a gyerekek, de a korongozás mindig népszerű a körükben. Úgy látom, kedvelik azokat a dolgokat, amelyek dinamikusabbak – fogalmazott Norbert. Az elmúlt napokban az alapokat sajátították el a résztvevők, illetve kis tálkákat és poharakat is készítettek. – Pénteki a zárónapon megnézzük, mit tanultak a gyerekek, egy visszajelzés lesz számomra, mi maradt meg nekik.

A szakkörön több mint 20 gyerkőc vesz részt. Makóról és a térségből is érkeztek kreatív lurkók. Ilyen Burdán Kiara is, aki éppen egy szívecskét készített. A 9 éves lány nyara idáig aktívan telt, már dráma- és táncművészeti táboron is. Később nyaralni is megy a családjával.

– Itt most jól érzem magam és agyagozok is. Otthon valószínű unatkoznék – mondta Kiara.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.