Újrarakták a piac nagy parkolóját
Ahogy már korábban hírt adtunk róla, a Makovecz-könyvtár építésével egy ütemben a Deák Ferenc utca is megszépül. Ennek köszönhetően 352 új parkoló létesül a városban, illetve a piac utcájában is lesz kerékpárút. A kivitelező ígéretet adott, hogy a nagy parkolót is tökéletesen elkészítik. Teljes térrehabilitáción esik át a Deák Ferenc utca: új parkolókat jelölnek ki, kerékpárutat létesítenek, a járdát megszélesítik, szökőkutat építenek a piac bejáratával szemben, új útburkolatot kap az…
Közel 80 millió forint támogatást kapott a MUFC
Lázár János országgyűlési képviselő közbenjárásának köszönhetően a szorult helyzetben lévő Maros-menti Utánpótlás FC-nek mintegy 80 millió forintnyi támogatást utaltak át a bankszámlájukra az elmúlt héten. Ebből a pénzből a kivitelezőt már ki is fizette az egyesület. Ahogy korábban már mi is írtunk róla, a MUFC közel 50 millióval tartozik a sportcentrumot építő vállalkozásnak. Továbbá a városnak is mintegy 70 millió forintot kellene visszafizetnie az egyesületnek. A legutóbbi rendes testületi ülésen…
Újraélesztő készülékekkel menthetnek életet a Kormányablakokban
A társadalmi szerepvállalás jegyében kilenc újraélesztő készüléket szerzett be a Csongrád Megyei Kormányhivatal. A defibrillátorok megye szerte a kormányablakokba kerülnek. Ezt a társadalmi szerepvállalást, ezt a plusz feladatot az indokolta, hogy az elmúlt években mindenképpen szükségét éreztük annak a gondoskodásnak, amellyel az ügyfelek irányába nyitunk – fogalmazott Juhász Tünde kormánymegbízott. Kiemelte, 2016-ban a Csongrád Megyei Kormányhivatal volt a kezdeményezője egy olyan informatikai alkalmazás kifejlesztésének, amely felmérte a megyében található félautomata…
Az Ízőrzők stábja Apátfalván forgatott
Július 9. és 10. között az Ízőrzők című műsor csapata – Róka Ildikó és Móczár István – ellátogatott Apátfalvára. A másfél napos forgatás során 6 étel elkészítésére, illetve település bemutatására, nevezetességei ismertetésére került sor. A Duna Televízión futó Ízőrzők stábja Apátfalván forgatott: a Maros-parti település történetét Bálintné Siprikó Zsuzsanna alpolgármester, a templomot és a kápolnákat Tóth Tamás mutatta be. A csapat ellátogatott a Langó kápolnához, a Belezi kőkereszthez, a rombolt hídhoz és…
Idén is keltek tompaorrú krokodilok a Vadasparkban
Két tompaorrú krokodil kelt ki a tojásokból a Szegedi Vadasparkban, a szüleik által nevelt kicsinyeket már a látogatók is megfigyelhetik – közölte Veprik Róbert igazgató az MTI-vel. A Szegedi Vadasparkban 2012 óta nevelik a szülőpárt a tompaorrú krokodilok (Osteolaemus tetraspis) európai törzskönyvi programjában, az idei volt az ötödik alkalom, hogy sikerült szaporítani a hüllőfajt. Az első két alkalommal emberi segítséggel keltek ki a fiókák, majd a nemzetközi program vezetője javasolta,…
A gyerekek élvezik a fazekas tábort
Ezen a héten a József Attila Városi Múzeumban fazekas tábort szerveztek. Csizmadia Norbert vezetésével a gyerekek egyszerűbb tálkákat és apró szobrokat is készítettek az elmúlt napokban. A korongozó gépek szinte egész nap mennek a múzeumban, de nem hiába: a gyerekeknek fazekas tábort hirdettek erre a hétre, amelyet Csizmadia Norbert vezet le. Bár Norbi hivatalos szakmája ács, még általános iskolásként három évig fazekasodott, így nem volt kérdés, hogy ő fogja vinni…
Óföldeákon fejezte be a választókerület bejárását Lázár
A térség országgyűlési képviselője mind a 19 hozzá tartozó településeken az egyeztetést a polgármesterekkel és a képviselő testületekkel. Lázár János ígérete szerint sokkal szorosabban fogja tartani a kapcsolatot a településvezetésekkel, hogy jobban tudjon fejlődni a térség. Ahol van összefogás, ott fejlődik a község, ahol azonban a vita felüti a fejét, ott nem haladnak előre. Így összegzett Lázár János Óföldeákon a 19 település képviselő testületeivel való egyeztetés után. A térség országgyűlési…
Ismét erős forgalom a Csongrád megyei határátkelőknél
Továbbra is erős forgalomra kell számítani a hétvégén a Csongrád megyei határátkelőhelyeken – tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-t. Szabó Szilvia közölte, Nyugat-Európa nagy részében a szabadságolási időszak július első hetében kezdődik, ezért a hazainduló vendégmunkások és a tengerpartra tartó turisták miatt a kilépő irányban torlódásra kell számítani a hétvégén a röszkei és a csanádpalotai autópálya-határátkelőhelyen. Egy átlagos nyári napon 15-20 ezer utas veszi igénybe a röszkei átkelőt,…
Már most itt van a kémények karbantartásának ideje
Noha még javában tart a nyár, célszerű a kémények ellenőrzését már most elvégeztetni, hogy ne az utolsó pillanatra, a fűtési szezon kezdetére maradjon ez a valóban életbevágóan fontos tevékenység. A katasztrófavédelem kéményseprőipari tevékenysége jelenleg tizenhét megyében összesen kétezer-ötszázkilencvenkét településre terjed ki. A szolgáltatást a gazdálkodó szervezeteknek kötelező megrendelni egy kéményseprő cégtől – szilárd tüzelőanyaggal való fűtés esetén évente, gázfűtést használóknak kétévente, a munkáért pedig díjat kell fizetniük. A társasházakba a…
Életet mentett a szabadnapos rendőr Makón
Rosszul lett az utcán egy makói férfi. Életét egy szabadnapos rendőr mentette meg. A férfi kerékpárját tolta 2018. július 10-én, amikor valamivel 14 óra után az Aradi utcán összeesett. Ezt látta meg a Nagylak Határrendészeti Kirendeltség szolgálaton kívüli rendőre, aki azonnal a segítségére sietett. A gyors állapotfelmérés során észlelte, hogy leállt a férfi keringése, ezért haladéktalanul megkezdte az újraélesztést. Eközben egy járókelőt kért meg, hogy hívja a 112-t és kérjen…
Jó reggelt, Makó!
Rendkívüli testületi ülés volt Makón és Óföldeákon, mezítlábas sétányt telepítettek a Kálvin téri és Hold utcai óvoda udvarába és felgöngyölítettük a csanádpalotai háziorvos ügyét – tegnap ezekről is olvashattak nálunk! Óföldeákon és Makón is rendkívüli testületi ülést hívott össze a grémium: előbbin részt vett Lázár János országgyűlési képviselő is, aki nemcsak meghallgatta a falu jövőjéről a terveket, hanem meg is tekintette a települést. Utóbbin az Almási utcai általános iskolát érintő…