Hírek Kiemelt Makó

Az adatvédelem és a GDPR volt fókuszban az első szakmai klubesten

A GDPR (General Data Protection Regulation) rendeletet bár két éve elfogadták, a türelmi időt követően most május 25-én lépett érvénybe. Az adatvédelmi rendeletről és a vállalkozói oldalról szükséges lépésekről Dr. Horváth Péter ügyvéd tartott ma előadást.

– A mai nappal, ezzel az előadással indítjuk azt a rendezvénysorozatot, amelynek az a célja, hogy segítsünk a vállalkozásoknak eligazodni a jogszabályok útvesztőjében; információval szolgáljunk a mindenkori, illetve aktuális adó- és munkaügyi változásokról, továbbá szakelőadókkal segítsük a sikeres működésüket – mondta el Kozák Erika, a Marosmenti Vállalkozók Szövetségének elnöke. A másfél havonta megrendezésre kerülő szakmai klubestek következő előadásában a PR lesz fókuszban.

Dr. Horváth Péter ügyvéd a GDPR rendeletről tartott előadást a Korona emeleti termében, amelyben összefoglalta, mit is kell tenniük a vállalkozóknak, hogy a rendeletnek meg tudjanak felelni, és hogy elkerüljék a büntetést.

– Alapvetően a személyes adatok kezeléséről kell bővebben beszélnünk, arról, mit is kell tenniük. Nagyon fontos, hogy egy adatvagyon leltárt kellene csinálniuk, hogy milyen személyes adatokat kezelnek, egyáltalán szükséges-e ezeknek a személyes adatoknak a kezelése. Ezt követően egy adatkezelési nyilvántartást kellene létrehozniuk, illetve gondoskodniuk kell a megfelelő adatvédelemről is – mondta el az előadó. Mint kiemelte, az adatkezelők megfelelő oktatása nagyon fontos, illetve hogy illetéktelen harmadik személy kezébe ne kerüljön adat.

A GDPR rendelet bevezetésével a kiszabható büntetési tétel mértéke háromszázszorosára nőtt. Az előadó ennek kapcsán elmondta: véleménye szerint a kis- és középvállalkozások ezzel nem lesznek fenyegetve, ez azokat a multinacionális cégeket érintheti, akik profilozást végeznek – példaként említette a Google-t és a Facebook-ot.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.