Hírek Kiemelt Makó

53 millió forintból újulhat meg az ENI konyhája

Egy olyan pályázatot nyújtott be az önkormányzat közösen a Makói Egyesített Népjóléti Intézménnyel, amelyből fejlesztenék az önkormányzati étkeztetést. A támogatásból nagy- és kis konyhai eszközöket vásárolnának be, illetve javítanák az infrastruktúrát is.

Az Egyesített Népjóléti Intézmény Kálvin téri épületében működő konyhát szeretnék fejleszteni egy sikeres pályázat útján. Tóthné Balázs Andrea intézményvezető elmondta, közel 40 millió forintra pályáztak, a szükséges önerőt – 13 millió 250 ezer forintot – a fenntartó, vagyis az önkormányzat biztosítaná.

– Egy részét az épület és infrastrukturális felújításra fordítanánk, a másik részét pedig eszközbeszerzésre, amelyre nagyon nagy szükségünk van. Az eszközöket önerőből, fenntartó által is próbáljuk biztosítani; idén már beszereztünk egy 2 millió forint értékű tíztálcás sütőt, amivel biztosítani tudjuk a törvény által előírt előkészítést, de nagyon sok felszerelésre van még szükségünk – fogalmazott a makói ENI intézményvezetője.

Sikeres pályázat esetén a fakanalaktól kezdve a több milliós gépeken át tudnának vásárolni. A benyújtott dokumentumokat októberben bírálják el és a fejlesztést jövőre tudnák megvalósítani. A Makói Egyesített Népjóléti Intézmény, Intézményi Étkeztetési Szolgálat konyhájában naponta 350 adag étel készül el az év minden egyes napján. Két bölcsődének, illetve az időskorúak gondozóházának biztosítják az étkeztetést, továbbá a városi szintű szociális étkeztetésben részvevőknek is itt készül az ételük.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.