Hírek Kiemelt Makó

Három ingatlant vett a város, parkolók lesznek a helyén

A Hagymatikum bővítése és a Páger Mozi rekonstrukciója miatt mintegy 200 új parkolóra van szükség a belvárosban. A most megvásárolt telkeken ennek nagy részét ki is alakítja az önkormányzat.

Már 2015-ben megszületett az önkormányzat döntése a Makovecz-örökség ápolásáról, ennek köszönhetően pályázott a város a Hagymatikum bővítésére és a Páger Mozi rekonstruálására is. A fürdő tervezésének időszakában készült egy hatástanulmány arra is, hogy a gazdaságos működtetéshez milyen más fejlesztések kellhetnek még.

– Egyértelműen kiderült, hogy a szálláshelyek mellett parkolókra is nagy szükség lesz, ezért az önkormányzat elkezdte felmérni azokat a területeket, hol lehet ezt kialakítani a belvárosban. A megvásárlásra kerülő három Teleki utcai ingatlanon mintegy 2200 négyzetméterrel tudjuk növelni a parkolóterületet – mondta el Farkas Éva Erzsébet.

A kialakítható parkolók számát ezután kezdik felmérni, ám a polgármester megerősítette, a szükséges 200 férőhelynek a nagy része itt biztosan meglesz. A három telket összesen 42,8 millió forintért vette a város, a forrást a fejlesztési tartalékból biztosítja az önkormányzat.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.