Hírek Kiemelt Makó színes

Jó reggelt, Makó!

Tóth István kapja a Díszpolgári címet idén, összefogással hozzák rendbe a vihar által tönkretett sírokat, jótékonysági estet szerveztek Apátfalván – ezekről is olvashat mai hírösszefoglalónkban!

Zárt ülésen döntött a testület szerdán arról, hogy 2018-ban ki kapja az elismerést, a képviselők választása Tóth Istvánra, a Vál-Ker Kft. ügyvezetőjére esett. Három sportolót és egy rendezvényt támogat a város: 3 millió 400 ezer forint vissza nem térítendő támogatásról döntött a makói grémium. A térség országgyűlési képviselője szerint egy olyan városban, mint Makó, különösen fontos a városkép megvédése, mert az a jövő generációra is nagy hatással van – erről a legutóbbi testületi ülésen beszélt.

Marosvári Attila körzetében a Batthyány utcában, a Károlyi Mihályban és a Kelemen Lászlóban lesz új járda. A június hatodikai vihar során harminc síremlék sérült meg a római katolikus temetőben, közülük tizenegy súlyosabban. Az összefogásnak köszönhetően kárpótolni tudják a károsultakat. Megtelt érdeklődőkkel a makói Grand Hotel Glorius Vigadó terme június utolsó péntekén Dr. Kádár Annamária pszichológus, tréner makói előadásán.

Lázár János pár napja Csanádalbertin járt, ahol Csjernyik Zoltántól a település polgármesterétől érdeklődött a kalandor maci hollétéről. Péntek délután jótékonysági zenés estet szerveztek Apátfalván, amely nagyon jól sikerült: több mint fél millió forint gyűlt össze a Gömbkötő családnak.

A mai napot pedig a The Weeknd és a Daft Punk közös dalával indítjuk!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.