Hírek Kiemelt Makó

Világbajnokságra készülő sportolót is köszöntöttek

Műsorral köszöntötték tegnap délután a Hagymaházban a jó tanulókat és sportolókat: összesen 213 felső tagozatos és középiskolás diákot hívtak színpadra.

Az esős idő miatt a szabadtéri színpad helyett a Hagymaházban tartották meg a köszöntőt. Az időjárás viszont nem vette el a diákok kedvét – ebben segített Szabó Ádám műsora is, aki igazi koncerthangulatot teremtett: Avicii és Rag’n’Bone Man slágerei mellett az LGT Elfelejtett szó című dala is felcsendült az előadáson. A közönség tapssal és énekkel is biztatta az előadót, akit vissza is tapsoltak.

navigate_before
navigate_next

– Ti, kedves kitűnő tanulók, kiváló sportolók egyben példaképek is vagytok. Én azt szeretném kérni tőletek, hogy a következő tanévben is legalább, de inkább még jobban figyeljetek oda a tanulásra és a sportolásra, és mint példaképek, legyetek ti azok, akik az osztályban húzzák a többieket – mondta el Czirbus Gábor. Az alpolgármester gratulált a bizonyítványokhoz, az elért tanulmányi és sporteredményekhez, továbbá megköszönte a szülők és a pedagógusok munkáját is.

A József Attila Gimnázium nyolcadik osztályos tanulóját, a 15 éves Loós Dominikot kitűnő bizonyítványa mellett kiemelkedő sporteredményei miatt is díjazták, hiszen bekerült a magyar kick-box válogatottba idén, ezáltal sikerült kvalifikálnia magát az idei világbajnokságra, amely az olaszországi Jesoloban lesz.

– Végül 57 kilogrammban sikerült kijutni úgy, hogy megnyertem a magyar bajnokságot, amivel egy álmom vált valóra – mondta el Dominik. Hozzátette: nagyon jó érzés lesz felvenni a piros, fehér, zöld mezt, ami egyszer már sikerült neki, tavaly az Európa-bajnokságon. Azt is elárulta, hogy szeretne a döntőig eljutni és megnyerni, úgy gondolja, hogy jó esélyei vannak erre.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.