Hírek Kiemelt Térség

Újra botránnyal kerül a hírekbe Csanádpalota

Az időközi választáson elbukott polgármester-jelölt most 4 millió forintot tapsolna el egy új választásra, de egy előterjesztést sem tud megfelelően beadni. Július 16-án rendkívüli ülésen szavaznak arról, hogy feloszlassák-e a testületet.

Információink szerint hetek óta zajlik a háttérben a kísérlet arra, hogy feloszlassák a csanádpalotai képviselő testületet és új választásokat írjanak ki. Ennek hátterében úgy tudjuk a csődbe kerülést képviselőként az első sorból figyelő Debreczeni István áll, aki tervéhez jó partnerre talált a szintén képviselő Vetró Józsefnében.

A korábban az időközi választáson elbukó Debreczeni a választások óta nem tud nyugton maradni, most, hogy a település az állami segítséget elintéző országgyűlési képviselőnek köszönhetően kifizette a tartozásait az utolsó fillérig, elérkezettnek látta az időt, hogy a testületi ülésen előterjesztést nyújtson be a feloszlatásra.

A cél egyértelmű: az adófizetők pénzéből megmentették Csanádpalotát, a költségvetés, ha nagy nehezen is, de rendben van, lehet előremutató fejlesztésekben gondolkodni, most már szívesen átvenné a kisváros vezetését.

Persze biztosan „véletlen”, hogy éppen az előterjesztés benyújtása előtt pár nappal jelenek meg a sajtóban névtelenül nyilatkozó csanádpalotaiak, akik egytől egyig a feloszlatást szorgalmazzák. Na jó, sokkal valószínűbb, hogy e mögött is Debreczeni István áll, aki ezzel is nyomást akart gyakorolni a testület bizonytalan tagjaira, mondván: na látjátok, hát a lakosság is ezt akarja!

Az igazság azonban ennek éppen az ellenkezője, elég ha csak arra gondolunk, a Művelődési Házban tartott februári lakossági fórumon egyértelműen bebizonyosodott, a palotaiak azt szeretnék, ha a testület egységesen dolgozzon, és másszon ki a csődből.

Az elmúlt hónapokban ez meg is történt, Debreczeni azonban úgy tűnik máig nem tudta megemészteni a vereséget, és csak a baj megoldásának végét várta, hogy azután új időközi választást harcoljon ki. Mert nyilván senki nem kételkedhet abban, hogy az információink szerint a háttérből a makói Jobbik által erősen támogatott képviselő újra az elsők között jelentené be, hogy indulni akar.

Ehhez a célhoz pedig bármilyen eszközt felhasznál, mit sem törődve azzal, hogy az új időközi választás mintegy 4 millió forintba kerülhet a palotaiaknak, ami minden esetben pénzkidobás lenne, pláne egy olyan településen, amelyik éppen csak kimászott a csődből. Ezt nyilvánvalóan neki kellene a legjobban tudni, miután az idáig jutást a lehető legközelebbről nézte végig, a képviselő mégis úgy véli „nem ezen a négy millió forinton múlik” a dolog, miközben erre egyáltalán nincs fedezet a csőd utáni válságköltségvetésben.

A hatalmat nagyon kívánó képviselőnek azonban a szabályzatok tanulmányázásával meggyűlt a baja, úgy gondolta ugyanis az pont elég lesz a puccshoz, ha foghegyről odavágja az előterjesztését késve beesve a testületi ülésre a képviselők elé, és gyorsan meg is szavaztatja a feloszlást.

Ez azonban nem így van, a Szervezeti és Működési Szabályzat szerint ugyanis olyan kérdésben, ami költségvetést érint (márpedig egy új választás több millió forint) az előterjesztést minimum 12 nappal a soron következő testületi ülés előtt kell benyújtani.

Ha pedig a képviselő testület most döntött volna a feloszlatásról, akkor emiatt a hiba miatt a kormányhivatal akár több hónapos huzavona után semmissé tehette volna a választás kiírását. Akár olyan későn is, hogy azt már ne lehessen lefújni, vagyis ilyen erővel akár az ablakon is kidobhatnák a több millió forintot.

Mindez persze láthatóan meglepte Debreczeni Istvánt, aki ezért először a mártírt eljátszva, később magából kikelve próbálta megindokolni a feloszlatás okát, mondjuk a legfontosabbat, hogy nagyon szeretne polgármester lenni, azt kihagyta. Segítségére volt viszont Vetró Józsefné, akinek a probléma lényegét sikerült megértenie, így jelezte, akkor döntsenek erről pár hét múlva rendkívüli testületi ülésen.

Most tehát ott tartunk, hogy július 16-án szavazni fognak arról, feloszlassák-e a testületet, az információink szerint a puccsot a háttérből irányító Debreczeni István és Vetró Józsefné részéről két igen szavazatra biztosan lehet számítani, de összesen négy kellene.

Bár képviselők és a polgármester is jelezték az ülésen, nem biztos, hogy szerencsés, ha Csanádpalota megint botránnyal kerül a hírekbe, szólunk: most már késő, ezen hamarabb kellett volna gondolkodni. Botrány van, és lesz is, a palotaiak meg úgyis tudják, hogy ezt kinek köszönhetik.

 

3 Responses

  1. Képtelen vagyok megérteni, hogy egy ilyen, kinézetre is visszatetsző képű, tudatlan, arrogáns személy miként és mivel tudja “sakkban tartani” a nálánál sokkal felkészültebb képviselőket. Mondhatnám azt is, hogy a palotai embereket. Amennyiben a képviselő testület júliusban megszavazza saját feloszlatását, az egyenlő lesz a testület és Csanádpalota újabb és talán végső tragédiájával. Azt sem kell elfelejteni, hogy nagy jótevőjük, aki a korábbi “megszűnést” megakadályozta már bizonyára nem tudja, de nem is akarja exponálni magát egy ilyen hatalomvágyó “minidiktátor” miatt!

  2. A közéletből ki kellene takarítani az ilyen tuskókat! A város képviselőtestületében dolgozóknak a városukat kell szolgálni, nem az önös érdeküket! Mikor jön már rá az ország, hogy az ilyen képviselőktől szabadulni kell…. Ha más nincs a kiskirály megbuktatásával a városból elűzésével!

  3. Hölgyeim és Uraim !Legalább lesz banán az ovisoknak,kezdődik a Palotai polgárok látogatása palacsinta osztás a kisebbségiek örülni fognak az ingyen pörköltnek!
    Üdvözlünk Banános Isti 🙂 ! Amíg nem hal ki ez a generáció addig mindig lesz polgármester jelölt D.I. Az utód hasonló karakterekkel rendelkezik , csak bízunk benne nem követi apja nyomdokait! Kitartás Palotaiak!Reménykedjünk hogy az új házasságából nem fiú születik ha az is csak ne I-nek hívják :))))
    Kitartás ! Túléljük!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.