Hírek Kiemelt Makó Sport

Magyar György veszi át a Makó irányítását

Házon belül oldotta meg az edzőkérdést a Maros-parti együttes – írja a csfoci.hu.

Mint arról mi is beszámoltunk, a szezon végeztével távozott a kispadról Méhes Tibor, a Makói FC edzője. A gárda az utolsó fordulóban vívta ki a bennmaradás jogát, így a hagymavárosiak a következő szezont is az NB III-ban kezdhetik meg. A klub ügyvezetője érdeklődésünkre elárulta, sikerült megtalálniuk a leköszönő szakember utódját.

– Próbáltuk ugyan meggyőzni a maradásról Méhes Tibort, de nem sikerült, és távozott a csapattól. Nem csak ő, hanem segítője, Mazula Zoltán is bejelentette, hogy egészségügyi állapota miatt nem vállalja tovább a munkát. Kerestük az utódot, végül mostanra szinte mindenben megegyeztünk Magyar Györggyel, aki már a hétfői, első edzést is vezényli a csapat számára – mondta Karsai Tibor, a makóiak ügyvezetője.

Kitért rá, a tavalyi keretből a Szeged 2011-től kölcsönkapott Molnár János és Kasuba Dániel visszatért az anyaegyesületéhez, azonban rajtuk kívül is akadnak távozói a csapatnak – helyükre több igazolást is terveznek a Makónál, ám nevekkel egyelőre nem kívánt szolgálni Karsai Tibor – azt megjegyezte, a jövő évi keret háromnegyedével szeretnék végigdolgozni az alapozás időszakát.

Ami a felkészülést illeti, mint a fentiekben szó esett róla, a csapat hétfőn kezdi meg a munkát az új idényre, és szombaton hazai pályán a Békés megyei I. osztályú Mezőhegyessel játszanak edzőmérkőzést, majd egy héttel később a SZEOL-lal találkoznak Szegeden. A jövő évi terveket illetően Karsai Tibor úgy fogalmazott, mindenképpen “izgalommentesebb” szezont szeretnének futni, és nem az utolsó fordulóra hagyni a bentmaradás kérdését.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.