Hírek Makó

Egy kilométernyi járda újul meg Honvédban

Három utcaszakasz is megújul Honvéd városrészben a járdaprogram keretein belül: egyes szakaszok már elkészültek, a teljes munka július 15-ig tart majd.

Sánta Sándor önkormányzati képviselő a járdaprogram kapcsán elmondta: a fejlesztésnek az egész utca örül, hiszen a járda mindenhová elér, minden házhoz – ezzel is bizonyítva, hogy törődnek az emberekkel.

A Jókai utca a Vásárhelyi utcától a Nagycsillag utcáig, illetve egy köztes szakasz, a 40-es számtól a Hosszú utcáig is megújul – így a Jókai utca teljes hosszában kivitelezésre került a páratlan oldalon, a páros oldalon még van egy szakasz, amelyet még nem újítottak fel. A Csillag utcában is egy hosszabb, 450 méteres szakasz került kivitelezésre, amely szintén már elkészült. Akárcsak a Jókain, itt is teljes rétegrend-cserét hajtottak végre – tájékoztatott Silye Zoltán, a Silye és Fiai Kft. ügyvezetője.

– A lakókkal nagyon jó kapcsolatot ápoltunk, mindenki nagyon örült a járdaprogramnak, hogy elkészülnek ezek a részek. Már nagyon szükséges volt, hogy elkészüljenek ezek a járdák, hiszen nagyon elhanyagoltak voltak és nem voltak olyan színvonalúak, mint amilyen a mostani műszaki tartalomnak megfelelne – tette hozzá.

A munkálatok a Türr utcában még zajlanak, ahol egy száz négyzetméteres szakaszon dolgoznak, amely betonjárdát fog kapni. Annak kivitelezései ezen és a jövő héten fejeződnek be, július 15-ig pedig a teljes járdaszakasz elkészül.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.