Makó

Senkinek sem kellettek az üres honvédi telkek

Négy üresen álló a Honvéd városrészben lévő telket hirdetett meg eladásra a makói önkormányzat, de a azok senkinek sem kellettek. A pályázatot így a testület holnapi ülésén várhatóan vissza is vonják. A Google fotóján a Berzsenyi utca 28. alatti üres telek

Nem vonzó a Honvéd városrészbe költözni, ott házat építeni – legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy a város hiába hirdetett meg eladásra négy üres telket is még tavaly decemberben, a megadott határidőig senki sem jelentkezett egyikért sem. Pedig gondolkodási időt alaposan hagytak, hiszen május 31-ig lehetett volna jelentkezni – bármelyikért.

A makói képviselő-testület holnapi ülésén ezért várhatóan eredménytelennek is nyilvánítja a kiírt pályázatot.

Az önkormányzat korábban összesen 70 ingatlan értékbecslését végeztette el, ezek közül ez volt az első 4. A telkeket egyébként rendkívül olcsón kínálták, hiszen az 538 négyzetméteres Kápolna utcait 78 ezer forint + ÁFA, míg a szintén Kápolna utcai, de csak 191 négyzetméteres telket 31 ezer forint + ÁFA, a Vasvári Pál utca 28. alattit 45 ezer forint, a Berzsenyi utca 28. alattit 58 ezer forintot + ÁFA irányáron hirdették meg.

Hogy miért nem adott be senki érvényes pályázatot, azt nem tudható, a környékbeli telkek egyébként hasonló négyzetméterenkénti árakon keltek el – olvasható az értékbecslést végzett Limit Kft. szakértői véleményében.

A testület több további érdekes napirendi pontokat is tárgyal majd, így például 30 évnyi a közszolgálatban eltöltött ideje alapján Farkas Éva Erzsébetnek 3 havi fizetésének megfelelő jutalmat szavaz meg – a vonatkozó törvény szerint. Ez (mivel bruttó 698 ezer 19 forint a havi járandósága) valamivel több, mint 2 millió 94 ezer 57 forintot jelent majd.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.