Hírek Kiemelt Makó színes

Jó reggelt, Makó!

Telt ház fogadta Zoránt, jókedvet és egészséget hozott a tűzugrás Kiszomboron, kezdetét vette az ifjúsági művésztelep, új járdát kap a Váradi utca – tekintse át velünk legfontosabb híreinket!

Bár Zorán nem szokott szabadtéri koncerteket adni, vasárnap kivételt tett és a Hagymaház szabadtéri színpadán lépett fel a tíztagú zenekarával a Makói Nyár keretén belül. A hagyományokhoz híven idén is megtartották a tűzugrást Kiszomboron: kicsik és nagyok is átugrották háromszor a tüzet a jó egészség érdekében. A főtéren zajló színes programok mellett a Helytörténeti Gyűjteményt is megtekinthették az érdeklődők.

Idén is kiállítással indult az ifjúsági művésztelep Makón, amelyet tizennyolcadik alkalommal rendeznek meg idén. Szűcs Tímea többször járt már Izraelben, ahol a kutatómunka mellett fotókat is készített – ezekből nyílt kiállítása a könyvtárban tegnap.

Kádár József települési képviselő körzetében 872 méter járdát építenek a Váradi utcában. Az 1221 négyzetméternyi gyalogos utat térkőből rakják újra. A lakók örülnek, hiszen az egykori flaszteren még babakocsit sem lehetett tolni. A tavalyi évhez hasonlóan, idén is az Év Feltörekvő Fürdője kategóriában indult a Hagymatikum Gyógyfürdő a közönségszavazáson, ráadásul nemcsak a fürdő, hanem a szavazók is nyernek.

A mai napot Mungo Jerry dalával indítjuk, egészen 1970-ből!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.