Hírek Makó színes

Telt ház fogadta Zoránt

Bár Zorán nem szokott szabadtéri koncerteket adni, tegnap kivételt tett és a Hagymaház szabadtéri színpadán lépett fel a tíztagú zenekarával a Makói Nyár keretén belül. Az énekest telt ház várta. 

Dolgosan fog telni Sztevanovity Zorán nyara: a Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas előadóművész, énekes, gitáros és zeneszerző már a novemberi nagy koncertjére készül, amelynek a Budapest Kongresszusi Központ ad majd helyet. Zorán hozzátette, úgy néz ki, duplázás lesz a fellépésből, akkor az érdeklődés.

– Kitaláltam, hogy ez egy olyan koncert lesz, ahol a közönség kérhet dalokat, ezért ennek a gyűjtése egy ideje már zajlik a Facebook-oldalamon. Ezzel feladtam magamnak, magunknak a leckét, mert ezekből szeretnék válogatni. Eddig is több mint 90 ajánlás gyűlt össze, amely meglepetés volt, mivel olyan zenéket is kérnek, amelyeket vagy játszottunk már valamikor, vagy beletartozik a műsorunkban. Most ezzel vagyok elfoglalva – fogalmazott a zenész.

navigate_before
navigate_next

A vasárnapi fellépése azért is volt különleges, mert ritkán lép fel szabadtéri helyszínen. A Hagymaház mögött felállított szabadtéri lelátó és székek megteltek érdeklődőkkel, zenét szerető emberekkel. 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.