Kiemelt Makó színes

Mosolyok és virágok a SZIGNUM ballagásán

Meghitt hangulatú volt ma a nyolcadikosok ballagása a makói Szent István Egyházi Általános Iskolában. Két osztály fejezte be hivatalosan alapfokú tanulmányait, akik könnyek és mosolyok közt, virágokkal kísérve köszöntek el tanáraiktól és diáktársaiktól.

Hagyományosan vasárnap tartotta végzősei ballagását a makói kéttannyelvű iskola. Az idei tanévet két nyolcadikos osztály fejezte be, akiket a már jól ismert SZIGNUM-os szokások szerint búcsúztattak el.  A hetedik évfolyamosok által feldíszített termüket ezúttal is egy kis ünnepség keretén belül vehették birtokba utoljára az ünnepeltek, akik itt kapták meg a kis üvegcse bort, szerencsét hozó pénzérmét, sót, apró cipót és az iskola fényképét tartalmazó tarisznyát. Virágcsokrok és büszke családtagok, rokonok gyűrűjében készültek az utolsó általános iskolás fotók a nagy napon. A kétosztálynyi ballagó diák az utolsó becsengetést követően, iskolatársaik sorfala előtt járta végig a jól ismert termeket és folyosókat.

Az alapfokú tanulmányok befejeződésére hivatalosan a belvárosi Szent István Király templomban került sor. Az ünnepi szentmisében Pálfai Zoltán plébános a mustármag példájáról szólt. – Növekedjék és szökkenjen szárba mindaz, amit itt kaptatok. Értékesek vagytok, a kincs bennünk és köztünk van – emelte ki szentbeszédében.

Horváth János igazgató a saját emlékeit felidézve köszöntötte a jelenlévőket. – Az évek alatt életre szóló barátságok és meghatározó kapcsolatok születettek itt, ezeket őrizzétek és ápoljátok. Vigyétek magatokkal jó szándékunkat és építeni akaró elveinket emléketekben – mondta útravalóul a ballagóknak az egyházi intézmény vezetője, aki ezt követően intézményi elismeréseket adott át.

Az iskola kiváló végzős sportolója Tóth Krisztofer lett. A fenntartó Boldogasszony Iskolanővérek Boldog Gerhardinger Terézia-díjában Igaz Dániel és Szabó Brigitta, Tartományfőnöknői dicséretben Szekeres Sarolta és Vadlövő Anna részesült. A Szent István Egyházi Iskola saját elismerésével jutalmazta Bárdi Kata, Nagy Petra, Szénási Jázmin és Szilágyi Botond kiemelkedő teljesítményét. Minden nyolcadikos diák az ünnepség végén egy-egy SZIGNUM léggömböt engedett a magasba, sok jókívánság kíséretében.

navigate_before
navigate_next

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.