Hírek Kiemelt Makó

Igazságot Magyarországnak!

Felavatták a Belvárosi Református Egyházközség által állított Trianon-emlékművet Makón. Lázár János az ünnepségen mondott beszédében kiemelte, a békediktátumról döntő és abból hasznot húzó államok bocsánatkérése 98 éves késésben van, Trianon a rövidlátó, önző politika szimbóluma.

– 87 évvel ezelőtt két bátor férfi a repülőgépével felemelkedett az Amerikai Egyesült Államok keleti partjáról és 26 órányi repüléssel átkelt az Atlanti-óceánon, hogy végül Magyarországon landolhasson – emlékeztetett Lázár János beszédében az istentisztelet után a makói Belvárosi Református Templomban.

A térség országgyűlési képviselője Endresz György és Magyar Sándor repülésére utalt, akik akkor a Trianoni békediktátum ellen tiltakoztak, arra a méltánytalanságra akarták emlékeztetni a világot, amit a magyar nemzettel szemben elkövettek. Mégsem vették akkor sem komolyan a magyar ügyet a nagyhatalmak, ahogyan 1920-ban, 1956-ban, és úgy tűnik 2018-ban sem – vont párhuzamot Lázár János.

A magyar pilóták gépének felirata azonban szimbólummá vált: Justice for Hungary! (Igazságot Magyarországnak!) – és a képviselő szerint közel 100 évvel a békediktátum aláírása után itt volna az ideje a tanulságok levonásának, nem csak itthon, hanem különösen külföldön.

 

navigate_before
navigate_next

Galéria

 

– Itt volna az ideje megérteni, hogy Trianon nem csak magyar ügy, tanítani kellene minden európai iskolában, úgy, mint a rövidlátó, önző politika szimbólumát – fejtette ki Lázár János.

A képviselő szerint a legtöbb európai államnak bocsánatkéréssel és jóvátétellel kellene kezdeni a Trianonra emlékezést, nem elsősorban anyagi jóvátétellel, de legalább főhajtással és bocsánatkéréssel, amellyel elismerik, nem tagadják tovább azt az igazságtalanságot, amely ezt az országot érte.

– Mikor látunk végre szlovák kormányfőt, vagy román elnököt, részvétet nyilvánítani június 4.-én a magyar nagykövetség előtt? Mert olyan miniszterelnököt már láttunk, aki a román nemzeti ünnepen pezsgővel koccintott nagy Románia születésnapja alkalmából. Mikor jön el hozzánk a mai francia elnök, hogy végre megkövesse a magyarokat? – emelte ki a térség országgyűlési képviselője, hozzátéve, hogy a békediktátumot eldöntő és az abból hasznot húzó államok a bocsánatkéréssel 98 éves késésben vannak.

Lázár János arra is utalt, hogy abban az időben nem csak külföldről támadták Magyarországot, hanem a hazaárulás is felütötte a fejét, az akkori baloldaliak is elárulták, ez a két dolog együttesen vezetett a tragédia bekövetkezéséhez.

A képviselő végezetül arra is emlékeztetett soha nem béke és gyarapodás, hanem zűrzavar és romlás lett a vége annak, ha a jövőt az európai népek és nemzetállamok szuverenitása helyett annak megcsonkítására próbálták építeni.

Farkas Éva Erzsébet polgármester arról beszélt, Makó a békediktátum okozta országrészek elvesztését nagyon nehezen dolgozta fel, az itt élőknek lelki, társadalmi és gazdasági törést is okozott Trianon.

 

navigate_before
navigate_next

Galéria

 

Az istentisztelet után Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke, valamint a makói Belvárosi Református Egyházközség nevében és Kondrát Márta leplezte le az emlékművet, amelyet a hívek adakozásának és a református egyház anyagi támogatásának köszönhetően készülhetett el Pető Zsuzsanna képzőművész tervei alapján.

 

One Response

  1. Az ország közepéből egy tollvonással a szélére kerültünk. És még szerencsénk volt, mert a román térképeken Macau néven benne voltunk a követelésükben!
    A makói “jéggyár” vonalában a Maros déli partja már Románia. Majdnem nyugat-romániai kisváros lettünk mi is.
    Ha most átjönnénk csonka Magyarországra lerománoznának bennünket!
    Kedves makói honfitársaim!
    Kérek mindenkit, aki hajlamos erre, ne románozzuk le a határon túlról érkező magyarokat, mert nekünk sem esne ez jól. És nem rajtunk múlott, hogy ma nem ez a helyzetünk.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.