Hírek Kiemelt Makó Sport

Folytatódik a makói fociutánpótlás kálváriája

Információink szerint a sportkomplexumot építő cég felszólítást küldött a tartozás rendezésére. Egyelőre nem tudni, mikorra oldódhat meg az egyesület helyzete.

Mint korábban megírtuk, komoly tartozást halmozott fel a Maros-menti Utánpótlás FC, amely a makói önkormányzatnak mintegy 70, a Vasas-pályán lévő edzőközpont kivitelezőjének pedig közel 50 millió forinttal tartozik, de a biztonságos működéshez további mintegy 80 millió forintra lenne szükség.

A kivitelező pedig a lejárt tartozás miatt bármikor végrehajtást kezdeményezhet, úgy tudjuk, a klub felszólítást már kapott a tartozás rendezésére. Gyömbér Péter, a MUFC elnöke ezt nem cáfolta, ám hozzátette, egyelőre a jogi útra terelésről nem tud.

Korábbi cikkünk megjelenése után az elnök eljuttatta számunkra a tisztségviselőknek írt levelét, amelyben kiemelte, a TAO-támogatás feltöltése korábban is okozott gondot, ám szerinte a 2017-18. évi megnyert, de még fel nem töltött TAO-pályázat fedezi a tartozás összegét.

A tartozás nyilvánosságra kerülése után volt cég, amely kereste is klubot, ám egyelőre még nem történt megegyezés, így azt sem tudni, mikorra rendeződhet az egyesület sorsa. Az idő mindenesetre sürgeti a Maros-menti Utánpótlás FC-t, mert az önkormányzat felé fennálló tartozás is a hónap végén többszöri hosszabbítás után jár le újra.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.