Blog Szekeres Anna

Irodai erotika

Papírhalmok, megoldásra váró feladatok, telefonok és ügyintézők áradata. Minden, ami nem a fantáziámat indítja be.

Amikor bejelentettem, hogy adminisztratív munkára váltok, több (férfi) ismerősömnek meglódult a fantáziája. Akadt, aki maga is volt főnök és egyből elővetítette, milyen apró örömei vannak egy titkárnőnek (meg a felettesének). Én rögtön „a” cégre gondoltam és inkább a nevetés tört fel bennem, nem a kéjes gondolat. Nálunk az ivar aránnyal is komoly gondok vannak (sok nő, alig férfi), ehhez jön a családi állapot (szinte mindenki házas és a társa is kolléga és ugye házinyúlra amúgy sem), aki meg egyedül van, az meg úgy is akar maradni. Meg az a nagy igazság, hogy mindenki örül a nap és a hét végére, ha sehogy sem izgatják, legalábbis a hivatalban nem. Szerelmi szál helyett, viszont van tekintélyes kábelrengetegem! És a legnagyobb izgalmam, ha a számítógépem vacakol, és nem haladok.

A következő tény, hogy egymás közt is általában csak dolgozói szituációkat elemzünk, vagy a kolléga otthoni nyűgeit próbáljuk értő fülekkel hallgatni, bájolgásra se idő, se motiváció. Ami viszont minden esetben nyilvánvaló, hogy van épp elég bajunk, bonyodalom nélkül is. Nyilván könnyebb is a helyzetünk, mert nem dolgozunk pl. éjszakai műszakban, ami azért jobban adna más szitut.

Nagyon érdekes a sorozatokban látni, hogy jön a titkárnőhöz a szexi postás meg a futár (ezen a ponton most vizualizáltam meg realizáltam, és meg kellett állnom a röhögéstől a gépelésben). Nagyon tempós napokon örülök, ha se ilyen, se olyan nem kopogtat (mert nincs csengőm, egy se).

Viszont van mérges/elfoglalt/fáradt/gondterhelt arcom (gyakran), ami valljuk be, a kapcsolatokat éppen csak szinten tartja, de semmiképpen sem mélyíti. Persze vagyok kedves, vidám és „igenis, máris” (néha és jellemzően munkahelyen kívül), de ez erősen látogatófüggő is. A feldobhatlak? kérdésen mindig vigyorgok (hangulatra értendő), és a lehet nyomni? (tűzőgépet kér kölcsön az illető.)

Imádom, amikor látva, hogy csak én vagyok az irodában, érdeklődnek, hogy itt a főnök? (külön irodája van, és nem, nincs átjáró ajtó). Már párszor körbenéztem, mit gondolnak, vajon hol lehetne, de kábé egy kör forgószékezés után rájöttem, sehol. Egyébként nincs bajom a hellyel, saját birodalom, és takaros, csendes, jól kihasznált (mint az ideális munkatárs). Egyetlen virgonc tárgyi dolog benne az ajtókilincs, ami, ha zárva az ajtó, akkor „lóg”, nyitva pedig, mondjuk így, „rendesen áll”. Ez egyébként egy egyezményes jel, amiből tudják a kollégák, bent vagyok-e, s így érdemes-e bekopogtatni, ügyintézés céljából.

Apró örömöm lehetne az öltözködéssel tüzesíteni a szakmai munkát, de rögtön tisztázom, szigorú dresszkód van a munkahelyen, amit be is tartok. Vágyaim netovábbja viszont egy olyan pénztárca, mint amilyen a benti asztalom. Munkaidő végén üresen hagyom, és láss csodát, reggelre mindig megtelik. (Nem pénzzel, de hátha azzal is működne.) Szóval, ilyenekkel dobom fel magam, mert ugye a céges dolgokhoz illik komoly maradni. Azért néha eljátszok a gondolattal… és ekkor jön a főnök, hogy hivatalos levelet diktálna.

Nem érti, miért mondom ilyenkor, hogy mindjárt elalélok.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.