Hírek Külföld

Bevándorlási hullám várható a Balkán felől

Bekövetkezhet az, amire Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter már több alkalommal felhívta a figyelmet: újra több tízezer migráns indulhat útnak Európa felé – olvasható az Origón. Brüsszel három év alatt sem talált megoldást az illegális bevándorlási válságra, sőt a brüsszeli javaslatok jellemzően bevándorláspártiak és a betelepítési kvótát támogatják. Ráadásul Soros György és szervezetei mindent megtesznek azért, hogy migránsokkal árasszák el Európát.

A gyenge határvédelem miatt új útvonalat választottak az illegális bevándorlók. A Görögországból induló, Albánián, Montenegrón, Bosznia-Hercegovinán, Horvátországon és Szlovénián át vezető útvonal az embercsempészek figyelmét is felkeltette: sok esetben az illegális bevándorlók embercsempészek közreműködésével utaznak az új útvonalon, több ezer eurót is kifizetnek azért, hogy eljussanak Nyugat-Európába – közli a hírportál. Az új útvonal tagországai pedig nem voltak felkészülve arra, hogy a bevándorlók rajtuk keresztül próbálják meg bevenni Európát. Horvátország NGO-kal és bűnszervezetekkel küzd, Bosznia-Hercegovina kész kirendelni a katonaságot, míg Montenegró határkerítés felállítását helyezte kilátásba. Így próbálják megakadályozni az ellenőrizhetetlen illegális bevándorlást.

Szijjártó Péter néhány hete Athénban hívta fel a figyelmet, hogy Európa déli határai továbbra is tárva-nyitva vannak, így könnyen megismétlődhet a 2015-öshöz hasonló tömeges bevándorlási válság. A magyar külügyminiszter állítását támasztja alá, hogy Görögországba 2017. május végéig 6.946 menekült érkezett, míg a 2018-as év ugyanezen időszakában már 18.118 menekült érkezéséről számoltak be, amely 161%-os emelkedésnek felel meg. A Szalonikibe érkező illegális bevándorlók száma csak áprilisban a hatszorosára nőtt.

Albániában sem jobb a helyzet: Edi Rama albán miniszterelnök Bécsben, Sebastian Kurz osztrák kancellárral folytatott kétoldalú megbeszélése keretében osztrák támogatásért folyamodott az országon áthaladó illegális migráció megállítására. Rama azt nyilatkozta, a helyzet egyre aggasztóbbá válik. A 2015-ös bevándorlási hullám elkerülte, azonban januártól májusig 1555 főt regisztráltak. A növekvő illegális bevándorlás miatt az ország felkészült, hogy a magyar határzárhoz hasonlót húz fel. Vojislav Dragović, a montenegrói belügyminisztérium határrendészeti vezetője kijelentette, ilyen tendenciák mellett várható a határkerítés felállítása az Albániával közös határvonalon.

Bosznia-Hercegovinában az év eleje óta figyelhető meg erősödő tendencia, 2018 első öt hónapjában 5116 illegális határátlépést regisztráltak, míg a tavalyi évben összesen 755 illegális migráns érkezett az országba. A bosnyák kormány 2018. május 15-én aktiválta a migrációs vészhelyzetben alkalmazandó akciótervet, továbbá a kormány ezentúl minden ülésének napirendjén szerepel az ország migrációs helyzete. Továbbá az ország érintett hivatalos szervei nem számolnak a jelenlegi migrációs nyomás enyhülésével, úgy látják, fennáll a veszélye annak, hogy az ország migrációs hot spottá válik.

Horvátországba egyre több migráns érkezik Bosznia-Hercegovinából, és a bevándorlók által elkövetett bűncselekmények száma folyamatosan nő, a bűnözésnek leginkább kitett megyék Karlovác és Lika-Zengg. A Horvátország és Szlovénia közötti természetes határt képző Kupa folyón nincs kiépített határvédelem, így az átkelő migránsok számára szabad az út Nyugat-Európa felé. Boštjan Šefic, a szlovén belügyminisztérium államtitkára jelezte, hogy kerítést terveznek újabb határszakaszokra, főleg a Kupa folyó mentén, ahol jelenleg a legtöbb migráns próbál meg átkelni.

Az érkezők összetételét tekintve korábban főként szíriai bevándorlókról lehetett hallani, most a legtöbben Afganisztánból, Pakisztánból, Törökországból, Algériából, Líbiából és Marokkóból érkeznek, de vannak közöttük koszovóiak is. Šefic szerint az útvonalon jelenleg 50-60 ezer olyan migráns tartózkodik, aki Nyugat-Európába akar eljutni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.