Hírek Kiemelt Makó

Szétrobbantották a makói Roma Nemzetiségi Önkormányzatot

2 igen és 1 nem szavazat bedöntötte a roma önkormányzatot, a tisztségviselők vitája könnyen lehet, hogy hátráltatja majd a Honvéd-programot is. A testületi ülésen részt vett Czirbus Gábor és Farkas Éva Erzsébet is, az alpolgármester szerint nem erre a cirkuszra van szüksége a városrésznek.

Ülésterem helyett inkább üres terem volt percekig a makói Roma Nemzetiségi Önkormányzat testületi ülésének helyszíne, ugyanis a meghirdetett kettő órás időpontra sem Dömötör József elnökhelyettes, sem Gyémánt Mihály képviselő nem ért oda.

Egyetlen napirendi pontot tárgyaltak, a testület feloszlatását. Ezt az elnökhelyettes és a képviselő szorgalmazta arra hivatkozva, hogy nem működik a kapcsolattartás és a kommunikáció az elnökkel. Gilingerné Ráday Krisztina szerint azonban ez csak kifogás, ő mindent megtett a hatékony működéshez, még úgy is, hogy jelenleg Kecskeméten lakik, onnan jár át hetente többször is Makóra.

A testületi ülésen részt vett Czirbus Gábor alpolgármester is, aki a szavazás előtt arra hívta fel a tisztségviselők figyelmét, hogy a feloszlatással éppen a legrosszabb időpontban hagynák cserben a makói roma közösséget, amikor a Honvéd-program miatt a legtöbbet kellene dolgozni.

navigate_before
navigate_next

– Azt kérem önöktől, hogy gondolják végig felelősségteljesen a döntésüket, nem hiszem, hogy erre a cirkuszra van szüksége annak a közösségnek, aminek a képviseletére önök esküt tettek. Nagyon komoly feladat várna önökre, egy olyan projekt mögött kellene álljanak, ami nagyon fontos a romáknak, amire 20-30 éve várnak. Azzal segítenének a legtöbbet, ha elkezdenének dolgozni, programokat szerveznének, és félre tennének mindent – mondta el Czirbus Gábor, majd hozzátette: a hivatal segít nekik bármiben.

A háromfős testület végül név szerinti szavazással, 2:1 arányban feloszlatta magát, így időközi választást kell kitűzni, amire vélhetően augusztus végén, szeptember elején kerülhet sor. A döntési jogkörök az új tisztségviselők választásáig megmaradnak, ám kérdés, ez a belső vita mennyire vetheti majd vissza a Honvéd-program haladását, hiszen a korábban kialakult vita nem túl valószínű, hogy megoldódna egy csapásra a feloszlatással inkább tovább fog mélyülni.

Az időközi választás ráadásul mintegy 400 ezer forintjába fog kerülni a Roma Nemzetiségi Önkormányzatnak, ami az egész éves költségvetésének szinte az egyharmada. Czirbus Gábor szerint ezt az összeget pazarlás erre elkölteni, az önkormányzat a támogatást nem erre, hanem programok, közösségépítő rendezvények megtartására szavazta meg nekik.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.