Belföld Gazdaság Hírek

Diákmunkásokat várnak a mezőgazdaságba és a vendéglátóiparba

A munkaerőhiány miatt támogatják a diákmunkát a mezőgazdaságban és a vendéglátóiparban – írja a kormány terveiről a HVG.

A Pénzügyminisztérium hárommilliárd forintot költene a 16 és 25 év közötti diákok munkavállalásának támogatására. A vendéglátóiparban és a mezőgazdaságban a diákmunkások fizetésének háromnegyedét átvállalja a költségvetés.

A legnagyobb munkaközvetítéssel foglalkozó szövetkezet szerint a fiatalok többsége vízparti munkát szeretne. Egy fonyódi vendéglős állítása szerint a balatoni fizetések lassan elérik az osztrák bérek színvonalát, de még így is nehéz munkaerőt találni.

Június 18-a után indul idén a nyári diákmunka-program. Ilyen évek óta van már, de idén először vendéglátóipari és mezőgazdasági cégek is részt vehetnek ebben. Ezen társaságoknál a diákok fizetésének és az ahhoz kapcsolódó szociális hozzájárulási adónak a 75 százalékát megtéríti az állam a munkáltatónak. A cégnek csak a fennmaradó bérköltséget és járulékait kell kifizetnie. A diákmunkások legfeljebb napi nyolc órát dolgozhatnak.

Az önkormányzatokat is támogatják, ha diákokat vesznek fel, ebben az esetben a teljes fizetésüket állja a költségvetés. Itt azonban legfeljebb napi hat órát dolgozhatnak a tanulók. Egy szakképesítést nem igénylő, adminisztratív munkáért havonta 103 500 forintot lehet kapni, szakképesítéssel pedig több mint 135 ezret.

A legnagyobb munkaközvetítéssel foglalkozó szövetkezetnél azt mondják: a diákok a nagyobb városokban könnyen találnak munkát, a program inkább a kisebb városok esetében segíthet.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.