Hírek Kiemelt Külföld

A románok elvették Erdélyt, majd hagyták szétrohadni

Az Erdélyben lezajló román impériumváltás hatásait eddig kevés közgazdasági vagy szociológiai tárgyú mű dolgozta fel. Miközben magyar közgazdászok kiszámolták, hogy 4 év alatt a horthysta Magyarország egy teljes évnyi költségvetését költötte Erdélyre, addig senki sem vette a fáradságot, hogy utánajárjon, mekkora erőforráshoz jutott Románia Erdély megszerzésével – derül ki a 888.hu cikkéből.

Erdély megszerzésére a román társadalom egyrészt történelmi igazságtételként, másrészt pedig Románia gazdasági felemelkedésének a kulcsaként tekintett. Amellett, hogy különféle ércekben, nemesfémekben viszonylag gazdag a régió, a monarchia és a Magyar Királyság (későbbi Erdélyi Fejedelemség) idejében óriási társadalmi, kapcsolati és gazdasági tőkét halmozott fel a régió arculatát aktívan alakító erdélyi nemesség.

A polgárság mellett, –  némileg korábban –  kialakult egy erős kereskedői réteg, az erdélyi nemesi családok pedig bejáratosak voltak a korszak menő szalonjaiba is, így politikai és társadalmi kapcsolataikat gazdasági értelemben is kamatoztatni tudták. Jóllehet, hogy a leggazdagabb erdélyi nemesek vagyona messze elmaradt a magyarországi társaikétól, de még így is meglehetősen egyedi és gazdag birtokrendszereket működtetek.

A havasalföldi és a moldvai történelmi régiókban is megindultak bizonyos fokú társadalmi változások, ám a román vidékek elitje elsősorban görög, tatár, bolgár és török származású, vagy nemzetiségű volt. Hasonlóan a magyarországi németség befolyásához, Romániában is évszázadokon át leginkább külföldi származásúak gyakorolták a főhatalmat. Ennek egy sajátos változata is kialakult, amely a fanarióta rendszer elnevezést kapta. Ez a gyakorlatban annyit jelentett, hogy aki többet fizetett a török szultánnak, az kapta meg Moldva és Havasalföld trónját, amelyet elfoglalva megpróbálta kisajtolni a román alattvalókból amit csak lehetett. Mivel román nemesi réteg nem létezett, sőt az egyet jelentett az idegen uralkodók zsarnokságával, ezért a román társadalomban már idejekorán gyökeret vert a nemesekkel szembeni ellenszenv.

Trianon után a románok nemcsak Erdélyt, de az erdélyi nemességet is megkapták. Kezdetben sem megrágni, sem lenyelni nem tudták, de a pallos mindvégig ott lebegett felettük, amely aztán a kommunizmus éveiben csapott le. 

Ugrunk egyet Ceausescu Romániájába, ahol az antifeudalizmus már találkozott a marxizmussal, így minden ideológiai és gyakorlati akadály elhárult a döntően magyar nemesség kisemmizése előtt. Azt már történészek is ki merik jelenteni, hogy Romániában a kommunizmus alatt az erdélyi nemesi családok jártak a legrosszabbul.

Kezdetben elvették a magyar nemesi családok földjeit, ekkor már aki tehette, külföldre szökött, minden ingatlant hátrahagyva, majd 1949. március 3-án Románia-szerte majdnem négyezer családot szállítottak kényszerlakhelyre. (Abszurd módon az etnikai tisztogatás a szovjeteknek köszönhetően maradt el.) A “kulákoknak” nevezett nagybirtokosokat a Duna-deltába integrálták kényszermunkára, korábbi birtokaikat elvették, kastélyaikat, kúriáikat jobb esetben pedig pártközponttá, TSZ istállóvá vagy magtárrá alakították át. Rosszabb esetben gazdátlanul hagyták és az enyészet martalékává váltak.

A románok megszerezték Erdélyt, de igazából sohasem tudták a magukévá tenni, túl gyávák voltak ahhoz, hogy eltüntessék a dicsőbb korok emlékeit, inkább csak hagyták szétmállani. Régi, nemesi kastélyokon keresztűl lehet leginkább érzékeltetni a román hatalomátvétel eredményeit Erdélyben.

Mikes-kastély, Magyarcsesztve

A magyarcsesztvei birtokon régen két kastély állt. A régebbi, ami mára már teljesen elpusztult, 1796-ban fejeződött be. Ez egy földszintes, barokk épület volt, oromfalas tornáccal. Építtetője a bárói és grófi rangot megszerző Mikes (IV.) Mihály dédunokája (VI.) Mihály volt. A kommunizmus során termelőszövetkezetként használt kastély folyamatosan romosodott, de sorsa csak az utóbbi években pecsételődött meg. A rendszerváltás után egy ideig még óvoda működött benne, aztán elhagyottá vált és rohamosan pusztult.

A fugadi Bánffy-kastély

Bánffy Farkas birtokát 2004-ben kapta vissza a román államtól. A mai kastély elődje az 1700-as évek derekán épülhetett, de ezt teljesen átalakította br. Bánffy Ferenc 1812-ben.

Bánffy-kastély, Bonchida

A kastélyt Bánffy Dénes kezdte el építtetni 1650-ben a dobokai vár köveiből. Fia, Bánffy György, Erdély gubernátora (Erdély legfőbb polgári tisztviselője a Habsburg uralom idején – a szerk.)az 1690-es években folytatta az építkezést. Az építési és helyreállítási munkálatokat a 18. század elején folytatták, amikor a kastélyt reneszánsz stílusban bővítették, majd 1748-50 között Bánffy Dénes kolozsi főispán barokk kastéllyá építtette át.

A bonchidai kastélyparkról először a tizennyolcadik század közepén hallunk, amikor Bánffy Dénes, Schönbrunn és Versailles mintájára pompás francia parkot próbált létesíteni Bonchidán.

A kommunizmus éveiben a kastélyt államosították. Az 1950-es években az egyik, még működő szárnyában termelőszövetkezetet létesítettek. A karbantartás teljes hiánya miatt a kastélyépület is súlyos károsodásokat szenvedett. A falubeliek a falait építőanyagnak használták fel. A kolozsvári szépművészeti múzeumnak sikerült megmentenie néhány szobrot az egykori barokk udvarból.

Az alvinci Martinuzzi-kastély

A kastély helyén a 13. század végén egy domonkosrendi kolostor létesült, amely a 16. századra elnéptelenedett. A kolostort is magába foglaló uradalom birtokosa 1526-ig a szász univerzitás volt, azután Szapolyai János Radu de la Afumati havasalföldi fejedelemnek adományozta. A második világháborút követően az északi szárnyat raktárként használták, az 1970-es években egyes részeiben húsfeldolgozó üzem működött. 1981-ben beomlott az északi szárny udvar felőli sarka; a romos épület faragványai közül némelyek a gyulafehérvári múzeumban kaptak helyet. A romániai rendszerváltás után a kastély visszakerült a gyulafehérvári római katolikus érsekség tulajdonába.

Felsőmarosújvár – Teleki kastély

Az egykor Erdély legszebb fekvésű nemesi rezidenciájának tartott újvári kastélyt 1581-ben kapta meg Gálfi János Báthory Istvántól. Gálfit később egy másik Báthory, Zsigmond végeztette ki, így a birtok jegyajándék lett a fejedelem felesége, Habsburg Mária Krisztierna számára. A kastélyt aztán Teleki Ádám örökölte meg. Teleki Ádám örökösei visszaigényelték, és 2007-ben vissza is kapták.

Bethlen Pál kastély, Bethlen

A kastély építtetője, gr. Bethlen Pál (1851–1935), aki tanulmányai befejezése után hosszabb külföldi utat tett, majd 5 évig katonáskodott. Az épületen végrehajtott 20. századi bővítések teljesen megbontották az együttes tömegkompozícióját, silány külsőt eredményezve. A kastély hátsó homlokzata egykor egy igényesen kialakított parkra nézett, amelynek fáit az 1960-as években kivágták. A kastélyhoz tartozó melléképületek közül jelenleg csupán egy áll fenn, múzeumnak átalakítva. Tíz évvel ezelőtt még állt két lakóépület (egyikben konyha és cselédház, másikban a vendégház volt egykoron), valamint a 18. századinak gondolt, barokkos ablakú istállók. Ezeket az épületeket időközben elbontották. Most polgármesteri hivatal működik benne.

Pekry-Radák kastély, Magyarózd

Utolsó tulajdonosa Teleki Ilona bárónő volt, aki az 1945-ös államosítás után külföldre menekült. Az épületet azután a falu használta, több intézmény működött: óvoda, iskola, kultúrotthon, a TSZ székhelye stb. Az utóbbi évtizedekben azonban már elhagyottan állt. Az államosított, majd a rendszerváltás után visszaszolgáltatott birtokot a Franciaországban élő örökös, Jude Mária grófnő a Bonus Pastor Alapítványnak adományozta. Az épületek felújítását főleg külföldi támogatásokból fedezték. A munkálatokat részben saját kezűleg, részben külföldi munkacsoportok segítségével végezték.

Forrás: 888.hu, Képek: http://www.kastelyerdelyben.ro/

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.