Hírek Kiemelt színes Térség

Készpénzzel támogatják az apátfalvi újszülötteket

Az apátfalvi testület már régóta tervezte, hogy valamilyen formában támogatni kívánja az újszülötteket a településen. Végül a grémium úgy döntött, hogy 40 ezer forint készpénzt ad minden családnak, ahol gyermekáldás történik.

Szekeres Ferenc polgármester és Kiszely János települési képviselő a kis Kovács Regina Mirát köszöntette péntek délelőtt. Az apróság január 9-én született. Az anyukája, Kovács-Varga Kitti karjában nyugodtan figyelte, ahogy a település vezetői megérkeztek hozzájuk.

– 3250 grammal és 49 centiméterrel született meg Regina Mira, a család első gyermekeként. Szeretnénk majd kis tesót is, remélem, a második gyerek fiú lesz – árulta el a büszke édesapa, Kovács Csaba. – Aludni lehet tőle, este 9-kor eszik, lefürdetjük, majd el is alszik és másnap 9-10 óráig simán alszik. Napközben is elvan, szundikál.

Szekeres Ferenc polgármestertől megtudtuk, a képviselő-testület már régóta gondolkozott azon, hogy valamilyen formában támogatni szeretnék az újszülötteket. Az idei költségvetés megengedi azt, hogy gyermekáldás esetén 40 ezer forint készpénzt adjanak a családoknak.

– Azért a készpénz mellett döntöttünk, mivel így a szülőknek sokkal könnyebb dolguk van, hiszen az utalványok beváltása körülményes és nem mindenhol fogadják el. Viszont a pénzből pedig azt tudnak venni a picinek, amit akarnak – fogalmazott a polgármester. Hozzátette, az elmúlt évek alapján általában 30-40 baba születik a településre.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.