Hírek Kiemelt Térség

Az üres lakások hatalmas gond a kistelepüléseknek

Lázár János a csanádpalotai testülettől is azt kérte, szedjék össze a rövid és hosszú távú fejlesztési terveiket. A település végre lezárhatta az adósságrendezési eljárást, azonban ahogyan itt is, ahogyan más kistelepüléseken nagyon sok kellemetlenséget okoznak az elhagyott házak.

A térség országgyűlési képviselője Csanádpalotán először a csődhelyzetről kért tájékoztatást, a nehéz helyzetben lévő településen most az a legnagyobb jó hír, hogy május 29-én végre lezárhatták az adósságrendezési eljárást.

A kormánytól kapott 72,7 millió forint támogatásból a teljes tartozást ki tudják fizetni a hitelezőknek, ezért a csőd viszonylag rövid idő alatt megoldódott, akkor lett volna baj, ha a támogatás nem fedezi a követelést, tájékoztatta Lázár Jánost a kijelölt pénzügyi gondnok, aki szintén részt vett a testületi ülésen.

Az is kiderült, hogy nem talált szándékos félrevezetésre utaló jelet, a legjelentősebb probléma a pénzügyi, gazdálkodási ismeretekben jártas szakemberek hiányából adódott. Ez azonban továbbra is nagy kockázatot jelent, ugyanis pénzügyi vezetőt nem olyan egyszerű találni a feladatra. A település a törvény szerint mintegy 300-350 ezer forint bruttó bért tudna fizetni, ennyiért nem vállalják, 400 ezer forintos fizetés felett kellene adni egy jó szakembernek. Ideiglenes megoldásként az merült fel, hogy együttműködési megállapodást kötnek egy másik önkormányzattal erre a feladatkörre.

A válságköltségvetés és az adósságrendezési eljárás mindenesetre rendben lezajlott, most nincs hiány, de a térség országgyűlési képviselője arra is kíváncsi volt, vajon mit kell tenni azért, hogy ne is legyen.

A pénzügyi gondnoktól azt a választ kapta, hogy a testületnek pénzügyi jellegű kérdésekben csak és kizárólag a rendelkezésre álló fedezet megjelölésével és a szakmai előterjesztő ellenjegyzésével szabad majd döntést hoznia. Illetve nem nagyon van más lehetőség a Királyhegyessel és Köveggyel kötött köznevelési és szociális társulásból ki kellene lépni, mert jelentős többlet kötelezettséget jelent, amire gyakorlatilag szintén nincs ember, aki megcsinálja, minimum három hiányzik.

navigate_before
navigate_next

– Csanádpalotán a jövőről beszélni azért nem egyszerű dolog, mert épp most kell a fizetésképtelenséget megoldani, és annak a tanulságait levonni. Az mindenesetre egy nagyon jó, hogy 5 hónap alatt sikerült az adósságrendezési eljárás, mert az annál a hírnél nincs rosszabb, hogy csődben van a település – fogalmazott Lázár János.

A város azonban jól megközelíthető, közel van az autópálya, határ menti kereskedelemre van lehetőség, jó mezőgazdasági területek vannak, sorolta az előnyöket az országgyűlési képviselő, aki azt is hozzátette Mezőhegyes fejlesztéséből a környező települések hatalmasat profitálhatnak, erre kell koncentrálni, mert Makó már messzebb van.

Lázár János a képviselő testülettől az kérte, szedjék össze hány utcára, hány járdára, milyen közvilágításra van szükség a következő években, illetve gondolkodjanak az intézmények korszerűsítésében, mert azzal nagyon sok rezsit lehet spórolni, akár tíz százalékos csökkenés is több tízmillió forint, amit aztán pályázati önerőben is fel lehet használni. A kormány szerinte sokat fog dolgozni azon, hogy a kistelepülések életkilátásai javuljanak, abba kell fektetni, hogy életminőséget javítsunk ezeken a településeken. Erre lehet majd jó a Modern Falu Program is.

Perneki László alpolgármester azt vetette fel, hogy jó lenne megoldani az üres házak problémáját, mert abból rengeteg van. Lázár János szerint ezeket akár apánként, egyesével is meg kell próbálni megvenni, és el kell bontani őket, mert ilyen romos használt lakásokra szinte egyáltalán nincs kereslet.

Komoly probléma viszont, hogy nagyrészt vályogból épült házakról van szó, ami a mostani törvényi szabályozás szerint veszélyes hulladéknak minősül. A térség országgyűlési képviselője kiemelte, ennek az abszurd helyzetnek a megoldásáért szívesen küzd a parlamentben.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.