Hírek Makó

Jó reggelt, Makó!

Tegnap gyermeknap alkalmából a térségben számos helyen ünnepelték a lurkókat, illetve a hét embere rovatunkban most Kassai Bélánéval beszéltünk.

Bébikötvény átadóval kezdődött a makói gyermeknap: most a 2017 októbere és a 2018 áprilisa között született babákat köszöntötték, szám szerint 108 főt. A 100 ezres kötvény mellett lufit is kaptak az apróságok és a nagyobb tesók. Később remek programokkal folytatódott a gyermeknap, a délután során jégkrémet is osztott a városvezetés részéről Czirbus Gábor alpolgármester, Weszelyné Véghseő Henriett Mária és Toldi János képviselők.

Az önfeledt játéké volt a főszerep a kiszombori gyereknapon: közös énekléssel és persze rengeteg játékkal telt a nap. A hét embere rovatunkban Kassai Bélánéval beszélgettünk.

A hét embere: Kassai Béláné – Makó Híradó

Kassai Béláné Erzsike nénit nemcsak az idősebbek, hanem a gyerekek is jól ismerhetik a városban, hiszen nyugdíjasként is rengeteg kézműves foglalkozáson részt vesz. Az egykori biológia-rajz szakos gyógypedagógussal pályája kezdetéről és a nemrég megnyílt bábkiállításáról is beszélgettünk.

Félig-meddig hungarikum az Évszázad autója – írja az Origó. Nagyot szurkoltak a vendégek a Nyugi Teraszon a BL-döntőn, ahol végül a Real Madrid nyert. Elkészültek a SzegedRocks filmek – Négy videoklip és egy rövidfilm készült az egyedülálló flasmobból.

Emil és Csanád napja napos indult, de a nap folyamán számíthatunk esőzésekre. A maximális hőmérséklet 30 fok is lehet az időjárás előrejelzés szerint. Frontra nem kell számítunk.

A hét első napját indítsuk egy No Doubt számmal.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.