Hírek Kiemelt Makó

Elásott csatabárd után közös munka a városért

A DK választókerületi elnökétől megtudtuk, Czirbus Gábor arról tájékoztatta a héten, hogy az Erdélyi püspök utcai szakaszon a megállni tilos táblákat be fogják szedni. Mucsi Tamás a Nagyér-csatorna problémájában is együttműködést szeretne, az önkormányzati lakások felújítása mellett pedig integrációs programot javasol az ott lakóknak.

 

– Nemrég közös sajtótájékoztatót tartott Czirbus Gáborral, akkor azonban inkább csak a Deák Ferenc utca felújításról volt szó. Milyen más javaslatokról beszéltek még?

– A sajtótájékoztatónk után volt egy megbeszélésünk még, megittunk egy kávét, egy órát beszélgettünk a város ügyeiről. Azt korábban is elmondtam, örömmel vettük, hogy a Kálvin utcai rendelő ügyében  – a mi közbenjárásunk segítségével is – változtatott a városvezetés az tervén. Beszéltünk arról az alpolgármester úrral, hogy a többi rendelőt is fel kell újítani, nekünk van erre egy kidolgozott koncepciónk. Ezzel nyitott kapukat döngettem, ahogyan Czirbus Gábor is elismerte, hogy vannak problémák a Deák Ferenc utca felújításánál. Felvetettem, hogy a parkolási gondokat meg kell oldani a következő közel egy évben is, hiszen komoly gondokat okoz az Úri utcára nyomott parkolási teher. Alpolgármester úr a héten arról tájékoztatott, hogy a javaslatomra az Erdélyi püspök utcai szakaszon a megállni tilos táblákat be fogják szedni. Ez nagyban megkönnyítené a piacra járók életét. Eszmét cseréltünk egy átfogó parkolásirend-változtatásról a városban, ezzel kapcsolatban is találtunk közös pontokat.

Sok mindenben nem értünk egyet, de ahogy látom, alpolgármester úr is abba az irányba próbál haladni, hogy a város érdekében próbáljuk megvalósítani a javaslatokat, mindegy, melyik oldalról érkezik egy jó ötlet. Kampányolni elég lesz majd az önkormányzati választásokra.

– Lázár Jánossal is találkozott korábban, vele is fog még egyeztetni?

– Körvonalazódnak olyan dolgok, amiben a segítségét szeretném kérni, ugyanis nagyon fontosnak tartjuk a Nagyér-csatorna problémájának megoldását. Ebben közegészségügyi veszélyt is látok, a bűz, ami pedig belőle árad, megkeseríti az emberek életét, és kihatással lehet a turizmusra is. Természetesen látjuk, hogy ez egy akkora beruházás, ami kormányzati támogatás nélkül nem oldódhat meg, ezért a legközelebbi találkozásunkkor ebben akarok Lázár Jánostól segítséget kérni, hogy a városnak ezt a komoly, nagy problémáját meg tudjuk oldani.

– Török Miklóssal hogyan működik a munkamegosztás önök között?

– Folyamatosan egyeztetünk, illetve minden egyes kérdést, pláne ami a várospolitikát illeti az elnökséggel is egyeztetni kell. Megbeszéljük a fontosabb irányokat. Például sokan nem értik a csatornázási lakástakarék visszaigényléseknek a mikéntjét, hogy kik és mennyit igényelhetnek vissza és hasonlók. Jövő héten szeretnénk meghirdetni, hogy a DK Segít programon belül lehet ezzel hozzánk fordulni, segítünk kitölteni a kérdőíveket, Török Miklós pedig az esetleges vitás kérdésekben a műszaki iroda segítségét fogja kérni, hogy minél gördülékenyebben menjen a visszaigénylés.

– Megkezdődött a Honvédben az önkormányzati lakások felújítása, ebbe a városrészbe önök is vittek már adományokat. A lakásfelújítási programot milyennek látja?

– A kezdeményezés jó, a költségoldallal nem teljesen voltunk kibékülve, aztán kiderült, hogy vannak olyan ingatlanok, amiket újra kell építeni, ezzel a dolgok a helyükre kerültek. De mint olyan szakember, aki ilyen programokban részt vett, azt mondom ez önmagában kevés lesz, ha szociológiai oldalról ezt nem vizsgáljuk meg, nem rakjuk hozzá a megfelelő szakmai segítséget. Arra nézve, hogyan kell ezeknek a családoknak megóvni, használni az ingatlanokat. Volt egy próbaprojekt, ha jól emlékszem Tatabányán egy paneltömbben újítottak fel bérlakásokat, de nem voltak szocializálódva abba a környezetbe, akiket beköltöztettek, ezért tönkretették a lakásokat. Én azt javaslom, hogy egy integrációs programot el kell indítani.

– Hasonlóra gondol, mint a Honvéd-programban zajló foglalkozások?

– Igen, azt kiterjesztve. A beilleszkedést kell segíteni egy új lakókörnyezetbe, hogyan kell azt megóvni. Esetleg szociális munkások bevonásával. Megmutatni, hogyan kell vigyázni rá. Nagyon egyszerű dolgot mondok, például karban tartani, takarítani, szellőztetni. Jártam több olyan házban, ahol nagyon sok kárt a szellőztetés hiánya okozott, hiszen egy vályogfalú épületben ez gondot okoz. Ezeknek az embereknek sok esetben csak egy minimális segítség kell, hogy boldoguljanak. Mindenképpen azt gondolom, hogy az első időszakban segíteni kell a beilleszkedésüket az új környezetbe.

– Nemrég újra megrongáltak egy játszóteret Makón, szétvágták a sportpálya hálóját. Ezekről a rongálásokról mit gondol?

– Olvastam, hogy alpolgármester úr feljelentést tett. Ebben az esetben én úgy gondolom, fiatalok meggondolatlanul tehették. Ha így van, akkor nem biztos, hogy a legkomolyabb szankciókhoz fordulnék, lehet, hogy jobb megoldás lenne például egy-egy helyen önkéntes munkára kötelezni őket. Lássák, hogy amit tönkretesznek, a mögött mennyi munka van. A figyelmeztetés intézményére nagy szükség van, sok esetben nem kell a legsúlyosabb szankció.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.